Oh jöjj, te édes, drága gyermek!
Tárd elém multam tükörét;
Ha vidám arczodon merengek,
Feledem az élet nyügét.
Cseresznye-ajkad mosolygása
Álmokba ringat engemet,
Szebb időkről szól lelkem álma,
S rám annyi szép emlék nevet!
Sugárzó szemed ragyogása
Szivem fénynyel veszi körül;
Jöjj gyermekem, lásd, a homályba’
Hogy lángol e sziv, mint örül!
Im, visszatér az élet kedve,
Fellobog a kihalt sugár;
Tavasz van ujra kebelembe’, -
Cseveg a kis tarka madár.
Csevegj, csevegj fürge madárkám
A tavaszról vigan nekem,
S hogy életkertem keskeny árkán
Annyi tövis van: feledem.
Virág nyilt ott kedves szavadra,
És a tövis eltompula,
Gyermek! kedélyed rózsabokra
Oly dus,- oly édes illata!
Simogasd arczom kezecskéddel,
S eltünnek róla a redők;
Szemem fürteiddel fedezd el,
Adj bánatomnak szemfedőt!
Szólits nevemen, jöjj, enyelgjünk:
Lásd, arczom már is ugy ragyog!
Angyalod már mosolyg felettünk, -
Veled én is gyermek vagyok!
Forrás: Családi kör 21. szám – 1866. május 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése