(Baráti nefelejtsül
Lonkay Antalnak)
Hosszan tünődöm… s lángoló szivemmel
Meg-meghasonlik gyönge elmeélem!
S míg így vivódom viharos hevemmel:
A lant marad csupán csak menedékem;
S e gyönge lant, mely úgy remeg kezemben,
Végig rezeg gyulamló kézeremben. - -
O lyra! bár Tyrtaeusod lehetnék
A tancsatárok szellemibb mezőjén,
Hol érctanár s viasz-szivü növendék
Csügg szent reménynyel a hon szebb jövőjén:
Körüllobognék húrjaid dalával,
S meghalni tudnék hősök legjavával. –
De van-e szükség tüzelő dalokra,
Hol a te fáklyád fönlobog, barátom!
Gyül a hős tábor a Tancsarnokokra;
Szent láng, mitől őket hevülni látom:
E lángot föl te gyujtád kebleikben;
S e láng teremt; áldjon meg érte Isten!
A cél oly szent!... a pályatér kietlen –
Nem sok virág nyíl a szegény tanárnak! –
Nézd, mint örül a kertész ott a kertben
A más számára ültetett virágnak; -
A jó tanárt nem önhaszon heviti;
A szent cél az, mely tettre lelkesíti.
Föl hát barátim, testvérek, tanárok!
Lobogjon a láng tettefőre gyúltan;
Ti vagytok a tanégem a csilárok,
Ha ti ragyogtok, úgy lesz az borutlan:
Világos eszme, tiszta ész vezessen,
Mit az Egély szüzajka szentesítsen.
Beillik e szüz a szegény falukba,
S mestergerendák tanszerény lakába;
Beillik e szüz a fénycsarnokokba,
S a büszkeívü fő-főtanodákba, -
Ugy szép az ész s az elme szüleménye,
Ha átragyogja a hit égi fénye. –
Ész és Egély, ti szende égi lányok!
Ragyogjatok e Tanlapok hasábon;
Ragyogjatok fön a küzdő tanárnak,
Ragyogjatok szert-szét a hon határin! –
S te jó Szerkesztő, nem haragszol, nemde,
Hogy ily tuláradó levék hevembe’? -
Forrás: Tanodai Lapok III. évf. 8-dik szám 1858. február 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése