Árnyékot adjatok, falombok,
A fáradt vándor kis sirjának:
Pihenje ki egy élet átkát,
Mit korcs-fiak reá dobának.
Besülyedt sirod régi őre:
A fakereszt – s a fájdalom ...
Egy durva kor fájó emléke
Nagy életed, s e kis halom.
Körüled a tavasz varázsa
Kicsalja a fák lombjait;
Sirod látása felidézi
Lelked viditó dalait.
Hamvas pacsirta, ki magasban
S szabadon tudsz csak dallami:
Bátran leszállhatsz e halomra,
Hisz ebben nyugszik Révay!
Szegény fecske, az Ur madara,
Fészket rakhatsz ime keresztre:
Szent hely ez, hová a magyar nyelv
Nagy martyra van eltemetve.
Madár daloljon sirja mellett
Az elhagyott-, az elfeledtnek.
Hisz ő is dalla a hazának –
Kit akkor annyin elfeledtek.
Virága nincs a kis halomnak, –
Kopár homok azt nem terem meg!
Igy élte is .. de hő könyűi
Óh mennyi szépet felnöveltek.
Azért volt élte balszerencsés,
Hogy átvevé a nemzet átkát,
S feláldozván saját derűjét
Oszlatá el a hon homályát.
Láng-szellemével, sas-szemével.
Egy századig látott jövőnkbe: –
S óh, bár ne látta volna a gunyt
Felburjánozni ott előtte!
Te, ki nagyot tevél, ki küzdél,
S kit későn érte meg a kor, –
Kit üldözének a mig éltél:
Most nyugton, békén alhatol!
*) Meghalt 1857. aug. 11-én, tizenkilencz éves korában.
(Forrás: epa-oszk - Vasárnapi Újság, 1859. júl.3., 27. szám)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése