2013. okt. 23.

Bem

 - Halálának ötvenedik évfordulóján –

Bem József  1794-1850


Szabadságharcunk egyik legnépszerűbb alakja Bem apó, kiről a forradalom nagy költője énekelt s kinek feje köré legendákból font koszorút honvédeink szeretete, csodálata. Idegen nemzet fia volt, nem is tudott vitézeivel saját nyelvükön beszélni és mégis úgy tekintünk rá, mint nemzetünk hősére, akinek dicsősége a mi büszkeségünk. Élete ötvenhat évéből csak egyet töltött közöttünk, de ez az egy elég volt, hogy összeforrassza nevét a magyar nemzet történetével s mélyen bevésse alakját népünk képzeletébe. Kevés példa van rá a történelemben, hogy valaki ily rövid idő alatt akkora hatást tudjon tenni egy egész nemzetre s hogy egy év munkájával szobrot érdemeljen ki egy rá nézve idegen néptől.

Ben azoknak a lengyeleknek egyike volt, akik a napóleoni háborúk hatása alatt és saját hajlamunktól is vezetve a katonai pályára léptek s a lengyel szabadságharc leveretése után nemcsak hazájukat, hanem működésük terét, katonai tehetségük és ismereteik érvényesítésének alkalmát is elvesztvén, szerteszóródtak Európában, várva az események fordulatát, mely hazájuk szabadságának visszanyerését lehetővé tegye s közben fölajánlva szolgálataikat mindenütt, hol a szabadság ügyéért kelt fegyverre a nép és az elnyomók ellen hívott csatára a harci kürt. Bemet is a szabadság iránti lelkesedés vitte először Portugáliába, majd Bécsbe s onnan Magyarországba. Nem kötötte nemzetünkhöz semmi, csak a lángoló szabadságszeretet, de rövid itt idézőse alatt ő is megszerette a magyart, a magyar is páratlanul megszerette őt. Nemcsak katonai tehetsége és hadi tettei okozták nagy népszerűségét, hanem egyéni tulajdonságai, személyes bátorsága, egyszerűsége, katonás modora, szigorúsága a fegyelemben, bőkezűsége a jutalmazásban, mindenben nyilatkozó jó szíve s a legyőzöttek iránti szelídsége.

Mint katona Napóleon iskolájából való volt és sokban emlékeztet is a nagy császárra. Ő is komoly érdeklődést tanúsított a matematika iránt, kitűnően értett ahhoz, hogy lehet az ellenséget hihetetlenül gyors menetekkel meglepni, félrevezetni, megzavarni és aztán legyőzni. Kitűnően tudta a különböző fegyvernemeket, különösen a tüzérséget felhasználni és sohasem hagyott kiaknázatlanul semmiféle előnyt, melyet a helyszíni viszonyok nyújtottak neki. Leginkább kitűnt ez az erdélyi hadjáratban, amelynek színtere éppen az ő hajlamainak és tehetségének megfelelő volt. Napóleonra emlékeztetnek még lakonikus rövidségű, találó beszédei, epigrammatikus fordulatú megjegyzései és utasításai is. Például az a híres parancsa, mikor gróf Mikes ezredest egy magaslat megszállására küldte ki azzal a rendelettel, hogy maradjon ott, amíg tarthatja magát.

- Hátha már nem tarthatom magamat? – kérdezte az ezredes.

- Akkor is ott marad – volt a felelet.

Sok ilyen mondását őrizték meg az utókor számára tisztjei; és semmi sem hat erősebben a katonára a harc izgalmában, mint az ilyen elmés, velős beszédmód. A nyugalom, az önbizalom jelének tekintik ezt s önbizalmat merítenek belőle maguk is.

Ahol az ő nagy kócsagtollas csákója föltűnt, öröm és bátorság szállotta meg a katonákat, mert, bár nem tudtak egymással beszélni, bizonyos benső, szeretetteljes viszony volt közte és serege között. A nagy hadvezérek sajátsága ez, kik egyéniségükkel erősen hatnak alantasaikra s nem puszta gépnek, haditerveik lelketlen eszközének tekintik a katonát, hanem meglátják benne az embert. Az ilyen hadvezértől a büntetés vagy korholás nem keserít el, hanem buzdít és sarkall, a dicséret pedig újabb hőstettekre lelkesít Napóleon is ennek köszönhette sikerei nagy részét. Bemet pedig ez emelte oly népszerűségre, milyenre alig emelkedett szabadságharcunk vezérei közt egy is.


Bem József - Vasárnapi Újság 1869.jan.17.

Hozzájárult még ennek a népszerűségnek növeléséhez az is, hogy ő nem vett részt az akkori vezérek és politikusok torzsalkodásaiban. A polgári hatóságok rendeleteit nem sokba vette, ha meggyőződésével ellenkeztek. Megmutatta ezt például az elfoglalt szász városoknak adott amnesztiával, holott a kormánytól ellenkező utasítása volt. Katonáinak, tisztjeinek igazságos ügyeikben mindig pártját fogta.

Ami pedig leginkább szította katonái lelkesedését, az az a páratlan bravúr volt, mellyel serege míveleteit intézte. Mikor seregénél a szilágy-somlyói főhadiszálláson megjelent, nem valami nagy bizalommal fogadták. Kis termetű, gyönge, törékeny ember volt, nevét, tetteit nem ismerték – mi kelthetett volna bizalmat iránta? Nem kellett azonban sokáig várni, hogy tekintélyét megalapítsa. Három nappal odaérkezése után már győzelemre vezette seregét, annyi baj és veszteség után visszaadta neki a sikerhez való bizalmat. Bukovinába szorítja Urbánt, majd Maros-Vásárhelyt terem, szervezi és szaporítja seregét, Nagy-Szeben felé tart, de hátrálni kénytelen a túlerő előtt. folyton csatázva vonul Piski-ig, ahol megvívja szabadságharcunk egyik legdicsőbb csatáját, maga és serege egyaránt oly fényes példáját nyújtva a hősiességnek, melyhez nem sok hasonló van az újabbkori hadi történet lapjain. A medgyesi csata, Szeben bevétele megkoronázta művét: három hónap alatt kiverte az ellenséget Erdélyből.

Még a világosi fegyverletétel után is tovább akart harcolni. Csak mikor hadserege reményvesztetten szétoszlott, mondott le a reményről ő is és menekült Törökországba. Az igazi katona csüggedetlen kitartása volt meg benne, párosulva rendkívüli akaraterővel. Bámulatos, hogy törékeny, sebektől elgyöngített teste miképp bírhatta ki a hadi élet fáradalmait; csakis az magyarázza ezt meg, hogy a lélek ereje pótolta nála a testi erőt. Személyes bátorságának oly példáit adta nem egyszer, amelyek magukban is érthetővé teszik azt a csodálatot, melyet különösen a székelyek éreztek iránta s mely oly szépen nyilvánul Petőfi költeményeiben. Ez szerezte meg neki a hadvezér legnagyobb dicsőségét: a nép egyszerű fiai azt hitték róla, hogy testét nem fogja a golyó, - keresztül megy rajta, de nem árt neki. Csak arról kelhet világra ilyen legenda, aki ott volt mindig, ahol legszaporábban hullott a golyó. Egy vezér, aki magától nem tud felülni a lóra, úgy kell rátenni és korbáccsal veri el az ágyúit elfoglalni akaró ellenséges katonákat, - van-e ennél bámulatra méltóbb s a katona lelkesedését jobban hevítő?

Fogadott fia volt ő nemzetünknek, de a legkedvesebbek közül való. Úgy jelent meg közöttünk, mint a szabadság védelmezője s úgy maradt meg az utókor emlékezetében, mint szabadságharcunk legnemesebb alakjainak egyike. Sírját nem díszítheti virággal a magyarok hálás kegyelete; messze Ázsiában nyugszik, Aleppóban, szobra azonban már húsz év óta áll hőstettei színhelyén, az ő kedves székelyei közt (1880. október 17-én leplezték le) és hirdeti az egymást felváltó nemzedékeknek a szabadság, a haza szeretetét. Emléke megújul most, halálának ötvenedik évfordulóján s nemzetünk hálája a kegyelet virágait hinti a hős nemes alakjára.

Bem aláírása


BEM HALÁLA



Bem síremléke Tarnowban

Bem halálának 50-ik évfordulóján elmondjuk röviden, hogy s milyen körülmények között halt meg ötvenhat éves korában, Aleppóban, ahova a mohamedán hitre való áttérése után a szultán internáltatta.

Élete viszontagságai megtámadták szervezetét úgy, hogy nem bírta leküzdeni a váltólázat, mely az ottani egészségtelen vidéken nagy veszedelme minden idegennek. 1850. december elején már rosszul volt s a Ramazán-böjt, melyet a törökök módjára lelkiismeretesen megtartott, csak gyöngítette erejét. Gyógyulását nehezítette az is, hogy sokáig semmiképpen nem lehetett rávenni, hogy orvosságot vegyen be. Folyékony gyógyszert később sem tűrt, csak labdacsokat vett be a láz ellen. Testén, különösen sebesült lábain kiütések támadtak, s ő az orvos tilalmával dacolva, meleg fürdőt vett ezek ellen. Hozzá még lakása egészségtelen helyen volt s nem is lehetett kellően fűteni. Így azután állapota mind rosszabb lett. Száraz meleg borogatásokkal és olajjal való kenéssel sikerült fájdalmait enyhíteni, de a lázai nem. 1850. december 9-ének reggelén jobban érezte magát, de dél felé elájult s midőn ájulásából fölrázták, tudta, hogy mi történt vele s így szólt orvosához:

- Nagyon sokat fáradozik körültem, pedig amit egyszer a természet elhatároz, azon ember nem változtathat.

Este nyolc órakor így szólt a körülte állókhoz:

- Uraim! Nyugalmat kérek.

Maga erejéből fordult a falnak s három óra hosszat aludt egész nyugodtan. Fölébredve, érthetetlen szavakat mondott s csakhamar újra elaludt. Azt hitték a jelenlevők, hogy az álomtól megerősödve fog fölébredni. A sors könyvében azonban más volt megírva. Alvása közben ütere folyvást gyöngült s hiába ébresztgették, minden rángódás nélkül hunyt el 1850. december 10-én éjfél után két órakor.

Temetéséhez már másnap hozzáfogtak s a gyászszertartáshoz a törökök is igen nagy számban gyűltek össze, mert nagyon tisztelték. Török szokás szerint holttestét levetkőztették, megmosdatták, halotti lepelbe burkolták, fejénél, derekánál és lábánál átkötötték a leplet s úgy tették a koporsóba a molláh-k folytonos imádkozása közben. A koporsót egész a temetőig a kíséretében volt magyarok vitték, tovább azonban nem engedte meg a mohamedán szokás. A kapun túl törökök vitték, köztük Aleppo parancsnoka, az öreg Kerim basa is. A sírhoz érve a holttestet kivették a koporsóból, levették róla a leplet s fejét Mekka felé fordítva tették az öt láb mély, nagy kövekkel kirakott sírba, jóillatú füveket és virágot hintve bele. Ott nyugszik most is.


Barabás Miklós rajza: Bem


Bem 1849-iki utolsó rendelete*


A magyar hadsereg fővezérségétől

Patthay Alezeredes Úrnak.

Főhadi szállás Facseten Augusztus 15-én, 1849.


Meghagyom alezredes úrnak hadtestéből egy erős zászlóaljat egy jó tiszt vezetése alatt ágyúval az innen Birkisre vivő úton a Hegy tetőre küldeni, a hol addig maradnak, a meddig más álltal fölváltódnak, akkor pedig az onnan Dobrára vivő úton magát alezredes úr hadtestéhez csatolja.

Bem.

Kívül:

A magyar hadsereg fővezérségétől.

Patthay allezeredes úrnak

Helyben.

Hivatalból siető.

Recepiss mellett.

*) Ez okmányt Hentaller Lajos országgyűlési képviselő szabadságharci gyűjteményéből közöljük. Hentaller ezt a következő sorokkal adta át lapunknak:

„Ez okmány még sehol sem volt közölve. Patthay István bátyámhoz szólt, amikor Facseten, a világosi fegyverletétel után még Bem folytatni akarta a harcot, de Vécsey széteresztvén a sereget, ez nem sikerült. Ez a legutolsó, - legalább általam eddig ismert hivatalos rendelete; s talán az egyetlen, amelyet Bem a magyar hadsereg fővezérsége nevében adott ki.”


(Forrás: Vasárnapi Ujság 50. évf. 1. sz. 1900. dec.16.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése