Hory Farkas
Tisztelt Collega ur (mert hisz én is lássa
Az Úr szőllőjének volnék a kapássa)
Aztán megboldogult jó apám daczára
Ki keveset adott bármelly poetára.
S kiket eleinte szinte ugy gáncsoltam
Tiz tizenkét verset én is kovácsoltam
S magam is nevettem, annyi dolgom mellett
Hogy belőlem végre poetainas lett,
Itt a havas alatt a rideg magányban
Gyártok egy két strofát alacsony szobámban.
A holott kék ruhást hat hétig se látok.
Kivéve ha jőnek régi jó barátok.
Csodálkoznék tisztelt Collega felettem
Hogy a magyar szót is még el nem feledtem
Ha látná hol töltöm életem szebb részét,
Hiszem felébredne lelkében a részvét.
S igy szólana: „biz e meddő élet látom,
Ha szerét teheti szökjék meg barátom.”
Fel is pakolnék én fürge gyermekimmel
De lelkem egybeforrt szegény hiveimmel,
Akar merre mennék, akar merre járnék
Jobb lelkü hivekre sehol se találnék
Merengő lelkemnek ez vigasztalása,
S igénytelen pályám némű kárpótlása.
Ön is hol felvevé hü pásztori botját
Lám szebb kinézésért nem hagyá el posztját,
Mert itt is amott is a föld kereksége
Három sing birtokot jelöl nekünk végre.
Ez a sorsa, ez ám akarki fiának…
De mi köze ehez most Mihály napjának
– „Hisz nem az a kérdés” ha valaki mondja,
Petőfiként, e csak ugy van mondva, tudja.
Miként közvitéznek hirneves obestert
Poetainasnak egy veteran mestert
Illik megköszöntni: ezt akarom én is;
Éljen Tompa Mihály, de tudom, hogy él is.
Mert ki annyi gyöngyöt vont ki a költészet
Tengeréből, nem bir azzal az enyészet;
Tündököljék is ő fénylő csillag képen.
S irjon minél többet kérjük igen szépen.
Vasárnapi Újság 1856. september 28-án (39. szám.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése