Forrás: www.post-card.hu
Vándor! megállj; – tedd le kissé botod.
Nem érzed-e szived miként dobog?…
A lélek itt sír nevet és örül,
Őseinknek szelleme leng körül.
Melly elterül előttünk a határ, –
Hol a szellő nyögve és sirva jár,
Szent emlékek imádandó helye
Pusztaszer a neve.
Itt jártak ők, honszerző őseink; –
Kicsordulnak nevökre könyeink.
Nagy munka volt, melyet itt végeze
Árpád erős honalkotó keze.
– Futott Zalán, s vértől pirosla még
A harczmezőn Alpár felett az ég:
Midőn a hős s diadalmas hada,
Ide gyültek vala.
A hét törzsök, a nemzet hét feje,
Törvényt szabni gyülekeztek ide.
Melly a rónán magaslik hét halom,
A hét törzsök foglalt helyet azon;
S mig Árpádból a törvény lelke szólt:
Eskü gyanánt a hat hős vére folyt –
Hogy mit hoztak szabadon és önként,
Tisztelik a
törvényt.
– ,Melly fajotok vérén szereztetett
Szent örökül hagyom e hont nektek.‘ –
Szólott Árpád – s merre csillag látszik,
Karpatoktól Bolgár-Fehérvárig, –
Zengett a kürt, Lehelnek kürt szava,
Hirdetni hogy kiküzdve a haza. –
S mig Árpádnak egy unokája lesz:
Árpád hazája ez.
,Hazátok van, szép gazdag és dicső,
Ámde jöhet, s fog jőni kor s idő:
Midőn a nép, melly e földön marad,
Visszavonó pártérdekre szakad, –
S felzúduland majd akkor ellene,
Ellenségi végetlen serege, –
Midőn ez ajk, már akkor nem leszen:
Ki lesz akkor
jelen?‘…
Ekként beszélt népéhez az atya,
Jósszemekkel a ki látott vala.
S szemeikben könyekkel hallgaták
Hős atyjukat a hős fiak s apák;
Figyelt reá s szavára föld s az ég
S népén végig tekintve szóla még; –
– ,Ki lesz jelen?!… én látok egy kezet
Ott a felhők
felett. ‘ –
Ki irányt ad a nyilnak röptiben,
Hatalmas úr szárazon és vizen,
A ki útat mutatott és határt, –
Ki bújdosó népével vele járt,
És elhozá sok küzdés közt ide,
Abban legyen bizalma és hite,
Árpád vagy a magyarok Istene,
Te léssz akkor
vele!‘ –
Végzé a szót és megérték szavát,
Tengermoraj éltette a hazát, –
S az Isten ki magyarrá kenetett
Mai nap is, viseli e nevet.
És él a nép melly ezredéven át
Kiválasztott saját Istent imád;
Láthatlan, de feletted függ a kar,
Imádkozzál
magyar!
Vasárnapi Ujság 1856. november 23-án (47. szám.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése