Az őszt édes gyümölcsök nélkül, a karácsonyt égő gyertyás
fácska nélkül, a húsvétot tulipiros tojás nélkül el sem képzelhetjük. Miután a
Nagyhéten fehérre meszelték a falusi házat, tisztára súrolták a padlót és a
faedényt, kiporolták a bútort, ágyneműt, sort kerítenek a piros tojásnak is. Ez
a rendje a dolgoknak magyar vidéken, de egyebütt is. Ahogy megtisztálkodik a
lélek böjttel, imádsággal, magába-szállással, úgy kell megtisztulnia minden
holminak is. A teteje az egészek mindig a tojáspirgálás. Értenek hozzá minden
családban, de igazi művésze csak ritkán akad. Gyerekkoromban a Zsuzsi néni volt
a piros tojás szaktekintélye. Olyan tojást, mint ő, más nem tudott festeni.
Ilyenkor kis kunyhójához osontunk és lestük a történendőket.
- Ezt főbíróéknak föstöm – magyarázgatta a számadó juhász
javakorbeli felesége. 100 darabot rendőtek meg nálam. Extra finom lesz
valamennyi.
Bámuló szemmel néztük a munkáját. „Főbíróéknak...? E már
valami” – gondoltuk.
A takaréktűzhelyen forrott a festék. Szeder- és
szilvagyökér, aztán különféle fakéreg és forgács ázott a fazekakban. Zsuzsi
néni még egy késhegyni timsót is tett mindegyikhez. Tudta ő, miért. A legszebb
festék száraz hagymahéjból adódott. Folyékony színarany. Az illata sem volt
amolyan.
Zsuzsi néni kezében ott táncolt a rajzoló szerszám. Nem volt
valami csodaszerkezet. Férjének régi nadrágszíjának csatjából szedte ki. Üres
pléhvesszőcske ez; abba vékony pálcát dugott nyélnek. Aztán megolvadt viaszba
mártotta s azt langyos vízből előkerített fehér tojásra csöppintette. A tojáson
már ott volt a rajz s annak vagy az alapját, vagy a körvonalait viaszkozta be
Zsuzsi néni. A viasz rászáradt a tojásra úgy, ahogy ezt a művésznője kívánta.
Közben leemelte a festékfazekakat s tartalmukat hűlni engedte. A kihűlt
festékbe később betette a beviaszkozott tojásokat azzal, hogy 36 órán át ázni
engedje benne. Amikor harmadnap újból ott ólálkodtunk Zsuzsi néni háza körül,
már tisztogatta kész művét. Nedves ronggyal törülgette a tojásokat. A viasz így
lement s helyéből kiviláglott a vakító fehérség. A beviaszkozott helyen nem
fogott a festék.
- Holnap karcolgatni fogok. Ha eljösztök, meg is
tanulhatjátok – szólt Zsuzsi néni, amikor aznap elbúcsúztunk tőle.
Hogyne mentünk volna! Zsuzsi néni úgy bűvészkedett, mintha
színpadon lett volna. Előszedett egy piros tojást, szűztisztát a legkisebb folt
nélkül, s kezdte azt karcolgatni. Egyszerű tűvel művészkedett. Néhány perc
múlta kész volt a legcsinosabb csigarajz.
- Megpróbálhatnám-e én is, Zsuzsi néni? – könyörögtem egy
alkalommal.
- Sose bántsd! Nem értesz te hozzá. De mondok mást. Hozz
különféle leveleket – fűről, fáról.
Hoztam. Zsuzsi néni vékony cérnával fehér tojásra kötözte s
betette a festékbe. Tíz percig főtt a tojás, azután kiemelte. Levette a
levelet, olyan pontosan ott volt a rajza, hogy művész sem pingálhatta volna
szebben. Egész délután csak ilyen fajta tojásfestést próbálgattam. De a
karcolgatás csak egyre fúrta az oldalamat. Estefelé megint ott voltam a
juhászéknál.
- Zsuzsi néni! Kitől tanultál ilyen szép mintákat karcolgatni?
– kérdeztem.
- Ezt a nagymamám már az ő nagymamájától leste el, amaz
pedig további ősétől. Ezeket – ni! – már ők is csinálták. De amazok – és
egészen ismeretlen mintájú rajzokra mutatott – az én találmányom.
- Hogyan csinálod? – türelmetlenkedtem.
- Látod, fiam, a tojás rajzának olyannak kell lennie, hogy
minden oldalról szabályos képet mutasson. Ezért a tojást először három nagy
körvonallal 8 mezőre osztom. Ahol a 4 mező találkozik, abból a pontból
kiindulva 4 felé ugyanazt a mintát karcolom vagy rajzolom. Vagy pedig úgy
teszek, hogy a tojás hossztengelye köré sávot, fűzért, koszorút festek. A tojás
szélesebb végének közepéből kiinduló indák is jól hatnak. Halat, madarat,
bárányt vagy zászlót mindig a tojás hosszában kell rajzolni, különben nem jól láthatók,
ha a tojás az asztalon fekszik. Álló vagy ülő állatok, emberek a középre
kerüljenek, ahol legszélesebb a tojás. Különben – tette hozzá Zsuzsi néni
tréfás mosollyal – olyanok lennének, mintha a tojás hegyiről le akarnának
csúszkálni.
Zsuzsi néni magyarázatát megjegyeztem magamnak és innen van
az, hogy ma is értek valamit a „piros tojás” művészetéhez. De azért amíg élt
Zsuzsi néni, mindig szállított nekem néhány tucatot – minden fajtából
egyet-egyest. Nincs is szebb gyűjteményem annál. De hogy Zsuzsi néni meghalt,
nincs, aki gyarapítsa. Zsuzsi néni művészetének mégsem akadt párja.
(s. s.)
(Forrás: Napsugár – I. évf. 4. sz. 1927. márc.1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése