Vecsey Sándor: Falun

V .... ó-S ..... nál.

A kinek jó kedve nem volt

Életében:

Ne álljon ma gyalogosan

Szóba vélem.

Magamnak is ritkán van, de

Ha van aztán –

Bekopogtat a mennyország

Kis kapuján.

Szűk énnekem ez a világ

Szük ollyankor,

Ott térek be, hol a kapu

Nyitva akkor.

Kell-e vendég? – kell vagy nem kell,

Van szép számmal; –

Hol a gazda? – hadd beszélünk

A gazdával,

Van elég ágy s az asztal is

Jó minékünk, –

Ki fölötte, ki alatta

Csak elférünk.

Le hát gazda, föld alá, le

A pinczébe,

Hozzon egy kis kóstolót ugy

Husz itczébe.

Nem iszunk mi, dehogy iszunk,

Elég annyi, –

Megnézzük csak, nem romlik-e

A tavalyi? ...

S jó lesz mindjárt most hozni az

Ujból is, mert

Másodszor majd nem ereszti

Le az embert.

Itt van a bor, – s a javából

De mi haszna!

Nem tud inni a mint kéne

Még a gazda.

Hanem – ugymond – megtanul, mert

Van jó példa,

Hogyha más nem, megtanitja

A poéta.

De más baj i van még itten,

Baj de nagyon;

S mihelyest baj, ki lenne más

Mint az asszony?! –

Baj s az asszony egy anyától

Születének,

De hiába! – még is nekik

Szól az ének.

Nem is hát ez a baj itten

Tulajdonkép, –

Hanem az, hogy nincs a háznál

Illyen baj még.

Beszélgetik ugyan itt-ott

Ugy félvállrul:

Hogy egy kis lány alkalmasint

Lépet árul ...

Ámde hiszen a dolog bár-

Miként vagyon,

Meg is illet illyen embert

Már egy asszony.

A patvarba! ... nem is egy, – illy

Szűk időben,

Tizenkettőt vehetne egy

Esztendőben.

De azt mondja a prókátor,

Ki borért megy –

– Paragraphus van rá, uram,

Hogy elég egy.

Elég is lesz egy hát abból

A legjava,

S ráadásul vele minden

Búja baja.

Szőke lesz-e, barna lesz-e?

Már az aztán

Hihetőleg áll egyedül

Csak a gazdán.

De elég is a szóbeszéd

Elég nagyon,

Vagyon immár a nyelv ugy is

Kurta vason.

Tegyen róla a háziur

Tegyen mindjárt,

... Ha a fehér elfogyott, a

Vörös se árt ...

És a gazda ha vigyázó,

Ugy vigyázzon,

Hogy a nevét most ne ejtsem

Ki a számon.

Mivel hogyha az igazság

Borban vagyon:

Kiönti azt a poéta

Most de nagyon.

Ki találja ejteni, hogy

Ollyan ember

A mi gazdánk, valamint a

Csöndes tenger.

Érez mélyen, szeret nagyon;

Van egy tárgya,

A mi sokszor jut eszébe:

Szép hazája.

Ember, kinek szive esze

Helyén vagyon, –

– Azért mondja, – mert az illyen

Kevés nagyon.

Hogyha száját be nem fogná

Szerénysége,

Mondaná még tovább is, de –

Legyen vége.

Nekem pedig hagyjon békét

A borával

– Mondtam, hogy ne kössön ki a

Poétával.

Vagy ha kiköt, ugy tekintse

A poétát, –

Hogy midőn a kancsóra néz: –

A szivbe lát.

S ha gyöngyöt vesz észre ottan:

Meg nem állja, –

Mint a gyermek ujjal mutat

Mindjárt rája ....

(Forrás: epa-oszk - Vasárnapi Újság, 1859. jún.26.., 26. szám)