Nagyapám nem őrzött juhot,
fiatalon Pestre jutott,
mikor nem nyújtott még kezet
Budának Pest, megérkezett.
Gazdája lett néki e város,
úgy is halt meg, mint számtanácsos,
falusi temető helyett
Pesten kapott díszsírhelyet.
Apám apjánál se maraszt
népi kötés, nem volt paraszt,
áthullt a kecskeméti rostán,
Pesten kapott állást a postán.
Így apámból sem lett kanász,
pesti diák volt és jogász,
pesten is maradt, itt lett bíró
s így lettem én is pesti író.
Én már itt is születtem Pesten,
sípomat pesti parkban nyestem,
ötévesen újságot faltam,
falun nem éltem, csak nyaraltam,
dedós koromban több zsidót
láttam, mint borjat s kis csikót,
hol a Múzsák szívem kikezdték,
az utcát Ipar-utcának nevezték.
Volt ugyan egy darabka földünk,
azzal is gondot örököltünk,
ma már az is csak egy fakó kép,
nem is rokon a rajtlakó nép...
Sírva adta el, ki eladta,
(gonosz esztendőnek miatta)
hozott onnan egy rögöt sírva,
véle porlik a pesti sírba.
Ide sírok és házi oltár
kötöz és én, városi polgár,
e város iránt szerelemmel
vagyok s itt vagyok magyar ember.
Tudom, e város sok magyart ölt,
de földje mégiscsak magyar föld
s amiért én itt helyem állom:
magyar városról magyar álom.
Szeretem Pestet, de nem Pestért,
nekem ő az idősebb testvér,
nem Toldi György, - igazi bátyja,
ki a tányért Miklósnak váltja,
hogy a királyi asztal kincse
őt is több élethez segítse.
Falúhoz nem köt büszke honvágy,
de gondom itt a "szegény jobbágy".
Mert Lúdas Matyit, jól megértvén,
megtanultam jó apám térdén,
Tiborc panasza is ó hányszor
hördült föl az Ipar-utcából, -
ó jó apám, hogy elsodorta
a földtől végképpen a sorsa,
odakötötte őt a hűség,
magyar gond, magyar gyönyörűség.
E városban, hol nincs kútágas,
igy kaptam örökül e tágas
magyar világot, - élni, halni
Arany tanított s Vörösmarty,
Berzsenyi bora, Vitéz méze,
Kemény törése és Madách egésze,
nagy szárnyalás, Petőfi büszke
dala s az Ady-tűz fekete üszke.
Mit bánom én, ki milyen bojtár!
Báró Eötvössel lettem polgár.
Járt - bizton járt - gatyában ősöm,
"Mátyás a szántó" mégis hősöm.
Nem lefelé atavizálok,
Veres Péter feje a zálog
az életre, - hogy feljebb jusson,
érte írok s nem juhász-jusson.
Kit sorsa a földhöz teperte,
a mezőről jusson a kertbe,
ha esze friss ötletre villant,
gyújthasson éjjel ő is villanyt,
kiről most körbe annyi könyv jár,
annak is jusson egy kis könyvtár,
legyen övé is a fentebb magyarság,
ne jogcímnek, embernek tartsák.
Nem juhász unokáktól lestem
jó szándékom: itt nőttem Pesten,
innen indultam mindig nyárban,
hogy kicsi földünket bejárjam,
vastag könyvekből vittem kótát,
hogy el ne feledjék a nótát,
jussunkra is itt tanítottak,
tüzet szívembe itt szítottak.
Attól, hogy hol kötte meg korcát
ősöm, még nem enyém ez ország,
van aki városon is lázad,
van kit a falú megjuháztat. -
bolond, dalod ősét keresd hát!
énrám dalt csak az Isten testált,
ő plántálta e földre testem,
ő adta, hogy falú és város
dalomban az éggel határos,
dalomban, mit itt zengek Pesten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése