Apám, jó Norwendill király!
Ne félj, majd megbosszúllak én;
Jaj, már kihültél, mint a táj,
amelyet otthagyott a fény.
S hályog fedi már kék szemed,
országodat nem láthatod;
forró ólmot öntöttenek
füledbe valami gazok.
Vad szél húz Helsingör felett,
fodrozza friss sírod havát;
ott ül naphosszat s kesereg
árva fiad s szegény kutyád.
Zörögnek zúzmarás fenyők,
mint hitvány lelkiismeret
- ne félj, majd meglakolnak ők,
nem ismered te Hamletet!
Hol abbahagytad te, apám,
én onnét kezdem s folytatom;
napfényben, rontó éjszakán
ott járok hült nyomaidon,
csak másként mint te: bosszúval –
karddal, kutyával, éberen
s mind újabb terveket sugall
kergült kalló-malom fejem
a rosszak ellen és e föld
ellen, hol ők a boldogok –
apám, ne szólíts, ne üvölts,
ne félj,mindent megbosszúlok.
Békesség néked! Vár fokán
éjfél körül többé ne járj;
aludj hát, meggyilkolt apám,
nyugodj, jó Norwendill király. -
Forrás: Válasz 4. évf. 3.
sz. 1937.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése