Ti fennvaló, tündöklő csillagok,
nem nyugszom bele, hogy túléltek engem!
Én illat vagyok és elillanok –
ti lángoltok tovább a végtelenben.
De még ott lent is a sötét veremben,
borítson bár rettentő földburok –
én akkor is felétek bámulok
és porladó pillám belé se rebben.
Forrás: Válasz 4. évf. 3. sz. 1937.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése