(Egy húszévesnek)
I.
Szemed sötétjét nem felejtem el.
Hogyha egy gyertyát elfúvok, sötét lesz,
ha egy pincébe lemegyek, sötét lesz,
a virágok porzója bent sötét,
sötét a csók és minden szem sötét szem.
Szemed sötétjére most is emlékszem.
Vannak sötétek, melyek összetörnek
és azonnal visszadobnak a földnek.
Van sötét, mely felbontna atomokra,
minden sötét egy más szándéknak tokja.
Még most is látom sötét szemedet,
látom, ahogy a levegőn lebeg,
látom, ahogy rám az üvegen átnéz,
mint alvó festmény és mint mozgó játék.
Akkor te töltötted ki a szobám,
szemed átlókat bocsátott ki rám,
s bár az életben annyiféle zug van,
én fogva voltam mint egy cosinusban.
Tudtam, hogy távoli mozgó szemek
tesznek majd rólunk végítéletet,
feljegyzik percünknek egy pillanatját
és még a csontunkat is átkutatják.
Vannak sötétek, melyek összetörnek,
minden sötétnek más az esküje
és minden sötét szem egy új ítélet,
mellyel a Föld magát leplezi le.
Minek hazudni hát teóriákat,
minek hazudni színes lángokat,
ha jönnek a szemek, amelyek látnak
s összetörik a szivárványokat?
II.
Szemed sötétjét nem tudom feledni,
a pillanatot, amikor megálltál,
átnéztél rajtam mint egy ablakon
s nem volt egy sejtem, mit meg nem találtál.
Pedig nemrégiben még itt tipegtél
a térdeimnél. Vitt egy szép ima.
Miféle lift emelt fel az időbe
és hogy került beléd a szemcsíra?
Bárcsak én is tudnék olyan sötéten
nézni, mint te! De nekem nincs szemem!
Az én szemem visszaesett a földbe,
én csak tapogatok s emlékezem.
Hallom a Föld esztelen indulását,
a fák dühét és a bukó Napot.
Meghalt bennem a napsugár pecsétje
s már csak egy régi sémát mozgatok.
Ki volt apád és mily asszony formája
nyílt szét hatványra dobni sejtedet?
Vannak sötétek, melyek összetörnek.
Te mily sötétségben versz gyökeret?
Minden sötétnek más az esküje,
minden szemben a Hold más táj felett ég.
De milyen eskü küldött tégedet,
milyen sötétséggel kötött szövetség?
Forrás: Válasz 4. évf. 6.
sz. 1937.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése