Ki nem járok soha
senkinek nyomdokán,
bámuljátok, hegyek,
kőbesüppedt bokám.
Jöttem, mint jelenés,
semmiből lett ruhám
a nagy Éjszakába
visszaterjeng puhán.
Mint duhaj szellemek
megzavart torokon,
robognak a szelek
a sikátorokon.
Rámzokognak megint,
amerre elmegyek,
a fák, a vonagló
fekete özvegyek.
Forrás: Válasz 4. évf. 1. sz. 1937.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése