Órmótlan szürke felhők
ólmozzák az eget,
pedig megülök hátha
az Isten integet.
Lucskos latyakba cuppog
előttem egy tehén,
nem járt ma erre senki
eddig, csak ő, meg én.
Ő csak a földre pislog,
kövér laput keres,
én meg az eget nézem,
mikor lesz már veres.
Igy ballagunk előre
baráti alapon:
neki a szarva ázik,
nekem a kalapom.
Forrás: Válasz 4. évf. 1. sz. 1937.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése