Egyszer nagyon korán keltem
s békák lepték el a lelkem
s azóta mind itt brekegnek;
mocskosai a lelkemnek.
S ha netán egy virág nőne
vagy egy szent pók hálót szőne –
rábrekegnek, összemásszák,
hogy az istenek ne lássák.
Úgy szeretnék felébredni,
s te hű isten feléd menni,
hogy a békákat lerázzam
s a bűnömet ellármázzam.
Tűnik kékje az egeknek,
a csúf békák mind brekegnek,
felhők lógnak a nyakamba,
undor a békák varangya.
Hiába kiáltok egyre,
nem lelek sehol se kegyre,
telecsap az eső sárral
a béka meg büdös nyállal
Forrás: Válasz 4. évf. 5.
sz. 1937.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése