A padlón fekszem s elringat a kín,
nem vagyok rabja már a pillanatnak,
elhagytak mind, de régi szavaim
miként a hű kutyák velem maradtak.
A világ egyszerre formát kapott,
nincs már közöm visszás indulatokhoz,
lusta lettem mint aki jóllakott,
és úgy szólok mint gyermek a nagyokhoz.
Elszaggattam a teleírt lapot,
kinyitottam a tömzsi gázcsapot,
tört sorsomat végre is megszokom.
Ígérem, többé nem panaszkodom,
s a fényes bú többé el nem vakít,
végre tudok biztosan valamit.
Forrás: Válasz 4. évf. 5.
sz. 1937.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése