Elázott minden s már lucskosan havazik,
elül a szomorúság is szemeinkben,
kezdődik a csatakos, utolsó háborúság.
Térdig szennyes locsogó angyalok
csapkodják a fák szegényesen
lengedező lombját telt kacsausztatóba.
Benn hápognak a tó halászai,
cseregve esnek a kukoricaszárnak
s aztán megállnak csalódott szemekkel.
Jő a gazda lánya s bebúj közéjük,
kést kanyarít a riadt hápogásba
s udvari sárba engedi a vért.
Benn napos nyugalommal ül az öreg,
kék szemében étvágyas sugarakkal
készül kiengedni a mellényt.
Még szív egyet a cseréppipából,
s barnakezével széthesegetvén a füstöt
szemügyre veszi kacsán a nyarat.
Forrás: Válasz 4. évf. 4.
sz. 1937.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése