Márványban hajoló leány,
hüs fény paskolja bájaid,
hátad völgyelő vonalán
csigolyák gyöngysora vakít.
Lágy kebledért eseng a tó,
lábadhoz hajtva homlokát –
a féltékeny nap villogó
fehér palástot dob le rád.
Mint hűs bokorban, halksötét
hajadban csengő sugarak –
mozdulsz: s röppennek szerteszét
pillogva, mint a madarak.
Ó szép leány! Fejed körül
a gyöngyház ég megnyílana
s falán mosolygó istenül
e tó is téged vallana.
Forrás: Válasz 4. évf. 6.
sz. 1937.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése