Nagy, hétöles asszony
Lépked minden este
Mohos zsindelyünkön,
Ingében repesve.
Haja sötét fáklya,
A fésüje jáspis.
Melle között hajlong
Két fekete áspis.
Kezén a holdudvar
Nyafogó pléhtálca.
Rajta a hold: sült hal,
Kocsonyán uszkálva.
Énekel az asszony,
Megáll ablakomnál.
Valamit felém nyújt,
Valamivel kinál.
Aztán tovalibben.
Kelleti a holdat.
Halzsíros, mély szájjal
Majszolják a holtak.
Csapzott bajúszukról
Lecsurog a foszfor.
Reggelre nem marad
Semmi se a holdból.
El is felejteném
A lakzit reggelre,
Ha csíkos párnámon
Béka nem brekegne.
S mint tíz békaujj közt
Holdsütötte hínár,
A fény sugárujján
Vers hártyázik immár…
Forrás: Válasz 4. évf. 2. sz. 1937.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése