Emlékszem, éjjel hozták haza.
Én még kis, fehér ingben jártam.
A holdat néztem s alig vártam,
hogy megvirradjon,
hogy csókot adjon
szúrós, szomorú szája.
Ott feküdt
a nagy fehér ágyon...
Odamentem, hogy arcát lágyan
megsimítsam.
Apám ott állott kissé távol
s szólt: - ne költsd fel,
most jött
nagy Szibériából,
keveset aludt ott szegény
és most nagyon álmos...
Sötét haja szétfolyt a párnán
s én olyan árván
lestem, hogy két zárt szemével
felém intsen.
Arca lágy volt, mint a frissen
hullott hó.
Aludt a bátyám,
a fáradt legény.
Aludt csöndesen, mozdulatlan...
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
És még most is alszik szegény.
Forrás: Nyugat 1934. 5. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése