I. Jókai népszerűsége
II.
a) A regény háttere
b) Cselekmény
c) Szereplők és jellemek rendszere
d) Romantika és realizmus
e) Üzenet
III. Összegzés
Jókai
Mór (1825-1904) a legnagyobb magyar romantikus prózaíró. Hatalmas életművet
hagyott maga után, s az ő művei teremtették meg hazánkban a mai értelemben vett
széles olvasóközönséget, melynek máig az egyik legkedveltebb szerzője. Regényei
a mai napig nem veszítettek népszerűségükből. ez talán annak a kalandos
meseszövésnek, annak a rendkívüli változatosságnak, mozgalmasságnak köszönhető, amely minden Jókai-regény
sajátja. Az író hihetetlen képzelőereje, fantáziája minden műben fellelhető.
Ott van a cselekmények váratlan, izgalmas fordulataiban, a drámai sűrítésű
jelenetekben éppúgy, mint a komikusban vagy valamelyik szereplőről szóló
anekdotában. Ez a rendkívüli képzelőerő nagy mesélőkedvvel párosult, így
születtek a 19. századi magyar széppróza olyan kiemelkedő alkotásai, mint az
Erdély aranykora, a Fehér rózsa, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, Az
arany ember, a Fekete gyémántok, a Fekete város, a Sárga rózsa és a Kőszívű
ember fiai.
Jókai
művészete – mint ahogy az élete is – nagyban kapcsolódott az 1848-49-es
forradalomhoz és szabadságharchoz. Részese volt a márciusi ifjak
tevékenykedésének, ő volt a 12 pont egyik megfogalmazója és kihirdetője, a
forradalom lelkes támogatója. A szabadságharc bukása után sem tagadta meg ’o48
szellemiségét, műveiben sok helyen felfedezhető kapcsolódása a forradalom
eszméihez, a szabadságharc eseményeihez.
Pályájának
fénykora 1867 és 1875 közötti időszak. Ekkor írja azokat a heroikus regényeket
(regényeposzokat), amelyeknek tárgyát a nemzet egy-egy függetlenségi harcából
veszi. Jókai ekkor még a Tisza-féle ellenzéki pártban képviselő, szemben áll a
kiegyezéssel. Regényeiben ideált akart állítani a jelen és a jövő harcaihoz. A
kőszívű ember fiai című regénye „a szabadságharc eposza”. A regényt Jókai jóval
a világosi fegyverletétel után, 1869-ben, a császári uralom idején írta, s
talán éppen ezért tartom nagy jelentőségének ezt a regényét, hiszen a bécsi udvar hatalmának
árnyékában is merte vállalni a forradalom dicsőítését.
A
regény egyike Jókai kalandos történelmi regényeinek. Változatos, váratlan
fordulatokkal tarkított mű, amelyet átitat a hazaszeretet és a szabadság utáni
vágy. Bővelkedik a drámai elemekben (pl. az öreg Baradlay halála), a festői
leírásokban (pl. az isaszegi csata) és a komikus jelenetek sem hiányoznak belőle
(pl. Tallérossy Zebulon ténykedései).
A
regény a szabadságharc eseményeihez kapcsolódik egy család életén keresztül. A
színhely kiválasztása már önmagában is szimbolizálja, hogy nemes eszméket
sugárzó színhely Nemesdomb, ahol a Baradlay család él. A családfő Magyarország
egyik legnagyobb hatalmú, legbefolyásosabb, császárhű arisztokratája. A mű
cselekménye halállal kezdődik és végződik. Ami a két esemény között zajlik, az
mutatja Jókai írói tehetségének nagyságát.
A
családfő, Baradlay Kázmér súlyos beteg: szívének koszorúere az évek folyamán
elkövesedett. Így a címben is szereplő „kőszívű ember” kétértelmű: egyrészt a
kövesedő szívre utal, másrészt a családfő rideg, kemény, szigorú lelkét takaró
szívre, amely egész élete alatt zsarnokságban tartotta feleségét és három fiát.
Halálával azonban mindez véget ér. felesége, Mária asszony szent esküvel
fogadja meg, hogy a végrendelkező parancsaival szemben az ellenkezőjét fogja
cselekedni. Azt teszi, amit tennie kell.
A
haladó nemzeti érzéseket valló anya – első lépésként – hazahívja legidősebb
fiát, Ödönt a szentpétervári udvarból, ahol követségi titkárként dolgozik.
Később kiderül: apja azért küldte ilyen távol hazájától, hogy elszakítsa őt
attól a lánytól, aki szegény, hazafias érzelmeket valló pap lánya, és viszont
szereti Ödönt. A fiú nem habozik, hanem azonnal hazaindul anyja hívására, egy
barátjával, az orosz télkellős közepén. Itt találkozhatunk először azokkal a
váratlan, izgalmas kalandokkal, amelyek minden Jókai-műre jellemzőek.
A
fordulatokkal telített utazásban is megmutatkozik Jókai nagyszerű fantáziája: a
hóvihar, a farkasok támadása, a menekülés a Dnyeperen korcsolyázva. Mindez
izgalmassá varázsolja a hazautazás leírását.
Közben
bekapcsolódhatunk az itthoni eseményekbe, megismerkedünk Arankával, Ödön
szerelmével és a temetés körüli bonyodalmakkal. Belép a történetbe a mű egyik
legnegatívabb szereplője is, Rideghváry Bence. Benne testesül meg a törtető,
karrierista, hatalomra vágyó ember figurája, aki elárulja hazáját is azért,
hogy hatalmát gyarapíthassa. A mű elején annyit tudhatunk róla, hogy a
végrendelet szerint feleségül kellene vennie az özvegyet és elfoglalnia a
főispáni széket. Ekkor történik az első drámai fordulat: megérkezik Baradlay
Ödön. Özvegy Baradlayné és Rideghváry esküvője helyett Ödön és Aranka
esküvőjének lehetünk tanúi, majd Ödön a főispáni széket is elfoglalja
Rideghváry elől, aki elhagyja a házat, de előbb figyelmezteti az özvegyet: „Az
út, amin elindultak, szintén egy magaslatra vezet. Ama magaslatnak a neve:
vérpad.”
Ez
a fenyegetés nem riasztja vissza az anyát, aki azon fáradozik, hogy másik két
fiát is hazavezesse és a haza szolgálatába állítsa őket. Két kisebbik fia
Bécsben van: Richárd huszárkapitány, Jenő pedig a kancellárián dolgozik. A két
testvér teljesen különbözik egymástól: Richárd kicsit bohém, nem érdekli a
politika és a nagyúri estélyek pompája sem. Jenő sokkal visszafogottabb,
csendesebb. Ő nagyon vigyáz a viselkedésére, megválogatja a szavait, és próbál
beilleszkedni az úri társaságba. Ennek oka is van: szerelmes a fiatal
Plankenhorst Alfonsine-be, aki egy bárónő lánya. A két dáma a regény másik két
negatív szereplője: az ellenséges érzület képviselői. A pénzvágy, az
erkölcstelenség, a köpönyegforgatás minden cselekedetük mozgatórugója. Ők nem
menekülnek el a bécsi forradalom kitörésekor, hanem színleg a forradalom ügye
mellé állnak. A forradalom bukása után derül ki, hogy képmutatás volt minden
cselekedetük.
A
Plankenhorst-ház legfiatalabb lakója Liedenwall Edit, aki Richárd szerelme. Ő a
gyermeki ártatlanságot, a lelki tisztaságot testesíti meg a két dáma
ellentéteként. A hűséges szerelem példája.
A
regény meseszövése ellenére realista vonásokat is tükröz. Ez tűnik ki a bécsi
forradalom bemutatásából is, amikor a hősi lelkesedés mellett az író bemutatja
a romboló, gyújtogató csőcseléket is, amelyet katonaságnak kell szétkergetnie
az apácakolostor elől. A brutális tömegnek és „tevékenységének” leírása
kijózanítóan realisztikus, éles ellentétben áll a szabadságért harcoló fiatalok
hősiességének magasztos bemutatásával.
A
regény második nagy szerkezeti egységének középpontjában a szabadságharc
eseményeit ábrázolja Jókai, de a történet több szálon fut.
Itt
újra feltűnik a történet jelképes alakja: Baradlayné. Előbb Richárdot, majd
Jenőt is a magyar szabadság ügye mellé állítja, és rábírja őket, térjenek
vissza hazájukba. Az anya iránt érzett szeretet, tisztelet és a hazaszeretet
bírja rá Richárdot, hogy minden veszéllyel dacolva elhagyja őrhelyét,
meneküljön az üldözők elől, és a havas Kárpátokon át hazatérjen.
Ugyanezért
hagyja el Jenő a hivatalát, a szeretett nőt és a karrier lehetőségét is.
A
történetben ezután a szabadságharc eseményeit követhetjük nyomon: az isaszegi
csatát, majd Budavár ostromát. :A történelmi események hiteles ábrázolásával az
író előrevetíti a szabadságharc bukásának árnyékát, amikor a Kárpátokon át
Magyarország felé vonuló orosz cári hadsereg félelmetes erejét vonultatja fel,
s ezt szembeállítja a maroknyi huszárcsapat elszánt küzdelmével.
A
királyerdei ütközetet, az isaszegi határt az író mélabús tájfestéssel mutatja
be, melynek révén Jókai festői tehetsége is kidomborodik. Annak a
felismerésének is hangot ad, hogy a kisemberek nagyszerű cselekedetein nőhet
fel a „nagyság”. Gondoljunk Richárd szolgatisztjére, Pál úrra, aki élete árán
menti meg gazdáját.
Jókai
a nagy eszmék tettekkel való igazolása mellett gondot fordít a nevelő szándékra
is. Példaként állítja a jövő nemzedéke elé a „becsület szó”, a férfias
kötelesség, az emberi helytállás és viselkedés jelentését. Szavai nemcsak
szívbemarkolóak, de elgondolkodtatóak is.
A
budavári harcoknak tevékeny részese a kormánybiztos Ödön is, aki nemcsak
szájával harcol az eszmékért, kardjával a szabadságért, szívével az igazságért,
de lelke is a helyén van. A harcok közepette megment egy gyermeket, akiről
később kiderül, hogy Plankenhorst Alfonsine fia, akit az anya kegyetlenül
eldobott magától.
Eközben
Jenő a családdal tartózkodik otthon, távol a forradalmi harc hevétől, de
lelkében annál nagyobb harc dúl önmagával szemben. Kavarognak benne az érzések
és érzelmek, nem leli helyét, nem tudja, mit akar.
A
világosi fegyverletétel után a két idősebb fiú a szabadságharcban való
részvétel miatt várja a büntetést. Ödön ugyan először szökni próbál, de végül
elhatározza, hogy szembenéz a bírósággal. És itt következik a regény újabb
fordulata: a bürokrácia tévedése folytán Ödön helyett Jenőnek / az Edmund
(Jenő) és az Eugen (Ödön) / címzik az idézést, melyet Jenő átvesz. Tudja, mi
vár rá, ha bátyja nevében jelenik meg a bíróság előtt, mégis elmegy, hogy megmentse
Ödönt. A bíróság pedig elítéli, és abban a percben végzik ki, amikor „volt
kedvese”, Plankenhorst Alfonsine Hajnaunál „közben jár” a két „veszélyes”
Baradlay fiú vérpadra állítása érdekében.
Haynau,
rémuralmának utolsó perceiben rájön arra, hogy a politika gépezete őt is
eszköznek használja, ezért néhány fogolynak megkegyelmez. Köztük van Richárd
is, aki visszamegy a Plankenhorst-házba, hogy megköszönje Alfonsine
„közbenjárását” és magával vigye Editet. A dámák előbb a meglepődöttségtől,
majd a bosszútól lihegve ellenállnak a kérésnek, de Alfonsine fiának
emlegetésére elengedik Editet. Később tudják meg egy zsidó boltostól, hogy nagy
örökséghez jutottak Edit nagybátyja révén. Ekkor értheti meg az olvasó, hogy a
Plankenhorst hölgyek miért próbáltak mindenáron a fiatalok közé állni. Edit és
Richárd boldogok lesznek, s felnevelik a kisfiút.
A kőszívű ember fiai című regény tehát a jó és a rossz párharcát mutatja be. A
rosszat a műben a mindenáron való hatalomvágy, a pénzsóvárság, az árulás, a
cselszövés jelenti, aminek oly sokan esnek áldozatául. A „rossz” megtestesítői
a regényben éles ellentétet képeznek a jó tulajdonságokkal. Ezek még inkább
kiemelik a végtelen jóságot: a hűséget, a hazaszeretetet, az önzetlenséget és
az önfeláldozást. Rideghváry hazaárulása kiemeli a hazáért harcolók
hősiességét, Alfonsine bűnei is éles kontrasztot alkotnak Edit tisztaságával és
hűségével. A „rosszak” cselekedeteinek legfőbb mozgatórugói – a hatalomvágy és
az önzés – kiemelkedően mutatják be Jenő önfeláldozását, melyet bátyja és
családja érdekében tett. És végül a jó győzedelmeskedik: a szabadságharc ugyan
megbukott, de szelleme továbbra is él.
Ödön
a családjával marad, Richárd is boldog házasságban él. A legfőbb ellenségüknek,
Plankenhorst Alfonsine-nak és anyjának pedig meglesz a büntetése: Alfonsine a
pénzvágytól hajtva intézetbe záratja anyját, hogy hozzájusson a vagyonhoz.
Azonban hamarosan ezt is feléli, elszegényedik. Legfőbb büntetése az lesz, hogy
felnőtt fia, ugyanúgy eltaszítja magától, mint ahogyan azt ő tette vele
hajdanán. Végül a gyűlölt Baradlayak segítségére szorul: az özvegy Baradlayné
által fenntartott kórházba kerül. ennél megsemmisítőbb vereséget nem is
szenvedhetett volna.
A
jók közül Jenő hal meg, ő azonban olyan erkölcsi talapzatra kerül az író által,
amelyet hősies fénnyel övez a testvéri szeret, az önzetlenség és az
önfeláldozás példája.
A
történet mintegy harminc évet felölelő eseménye a nemesdombi házból indul, s
itt ér véget. Itt csitul el a hullámverés. Itt magasodik fel Jenő alakja, s oldódik
meg Ödön sorsa, és itt küzd meg az özvegy halott férje szellemével. A három fiú
sorsán keresztül a nemes eszmék nagy utat járnak be, s a „jó” megkapja a
sorstól kiérdemelt méltóságát, a „rossz” pedig megérdemelt bűnhődését.
(Forrás: Házi dolgozatok
könyve – A romantika irodalmából, ITEM Könyvkiadó – Szerkesztette Maczák Edit,
88-92. old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése