’Ah, újra élünk hát és újra védjük
Erős hazánknak szentelt jogait!
Im újra leng felénk a tépett zászló
És fényköréből ránk lobogva int.
Mint éjt a nappal, - meggyászolt esztendőt
Örömzajtól zengő év úgy követ.
El a sötét ruhával! Szebb lesz annál
Piros zsinórzat és piros föveg!
Boldog halott, ki még a földön éri
Föltámadása fényes hajnalát.
a megholt nemzet újra él, s mi benne
Dicsők leszünk, miként egykor valánk!”
„Az Istenért, öcsém uram, mi ez?
Was is los? Unde veniunt?
Mit tréfálózik! Majd agyonijeszt.
Per amorem, az eszébe mi jut?
Nem látja, hogy a partner ultimót mond?
S nekem nyolcz tarokk van a kezemben
S most nem merek kontrázni ijedtemben.
Az ilyen tréfával engem mit ront?
Magam venném; de nálam négy király van,
S előre látom, hogy mind meg nem járhat.”
’Egyet aligha el nem fognak – Gaétában.’
„No, csak nekem békét kell
hagyni azzal.
Tudja már, hogy én nem szeretem a zajt.
Nekem nincsen egyéb politikám,
Mint – ha friss a ser s jól szelel pipám;
Ha éjszaka nyugodtan aluszom,
S reggel helyén van kávém, papucsom;
Házamban három konstábler lakik:
Még kraváll sem jöhet az ablakig.
Azért hát jobb lesz, ha engem nem üldöz
Az ilyen izékkel, - mint ez a – köntös.”
’Ez a nyolcszáz negyvennyolcz jelmeze,
A szabad alkotmányé!’
„Van esze?
Ki a szabadság után kiabál,
Rendesen a börtönbe az talál.
Én mindig voltam és vagyok szabad;
Váltóm sincs, a miért becsukjanak:
Rajtam nem is volt láncz soha,
Csak óraláncz; - s azt nem adom oda”
’S ha áldozatra kérné a haza?’
„Akkor ezt letenném – odahaza. –
Kérésre nem, parancsszóra adok:
Adókönyvbe, vámon, harminczadon.
A billetdouxra is stemplit teszek;
Kontribuálok, ha szivart veszek:
Illuminálok, ha megrendelik,
S hagyom a gyertyát égni reggelig;
De e szót: „áldozat” nem ismerem,
Azt sem tudom róla, mi fán terem?”
’S ha mégis kérrném, hogy ez ívre itt...’
„Nem, én alá nem irandok semmit.
Majd, hogy még aztán elővegyenek
S mint rosszérzelmüt megbüntessenek!
- Mi az? Fáklyás-zenére vagy szoborra?
Megint szükölködő horvátokra?
(Csak hires ember meg ne halna nálunk,
Mert annak mingyárt szobrot kell csinálnunk.)
Vagy – éhenholt tudós koldul megint?
Ha nyerem a partiet, jut egy forint.”
’Nem koldus ez, hanem követelő!
Ki most ez egyszer támad itt elő;
Ki kölcsön adta egykor jobbkezét,
A ki honunk javáért vérezék,
S ki most csatákban ontott véreért
Nem kélr dicsőséget, csupán – kenyért.
A béna honvédeknek szól ez iv!
„Csitt! meg ne hallják! hogy beszélhet igy?
Óh boldog Isten, még mi indul meg?
Hisz ez Nyitra vármegyén is tul megy!
Ez Nógrádnál is nógrádabb beszéd!
Igy „palamet et publice” szerteszét!
(Félve körültekint) Nincs itten egy izé? Csak meg ne látnák,
Itten van tiz forint. – Álljon hátrább.
Az ívre csak azt irja be: N. N.
Én nem szoktam ilyesmit a nevemben.
Hisz, tudja, úgy magamban és titokban
Én is nagy hazafi lenni szoktam,
Még a kardomat is előveszem,
A mikor nem láthat emberi szem;
Sőt dugva a fiókom fenekén
Én nálam is meg van ám az a kép.”
’Miféle kép?’ „(Súgva) A Garibaldié.”
’Micsoda? Nem jallottam jól: kié?”
„(Még halkabban) A Garibaldi képe.” – ’Micsoda?’
„(Leghalkabban) A Garibaldié?” ’(Felkiáltva) Ezer csoda!
A Garibaldié!’ – „(Ijedten) Ne mondja ki!
Beszélt-e itten arról valaki?
Egyébiránt, - hiszen egyébiránt
Én csak azért tartom e taliánt,
A mért tartják mások szent Flóriánt:
Hogy tüzveszélyben házam meg ne égjen.”
’A nemes elővigyázat éljen!
Már most csak épen az volna hátra,
Hogy bátyám is tegyen szert ily kabátra
S csapjon fel honvédnek a kezembe.’
„Mit? – Ezzel a hassal? van eszembe!”
’És mégis úgy van: csak ne értse félre;
S ne nézzen az ajtóra oly félve.
Mind véde a hazának, a ki védi
El nem avúló szentelt jogait.
A zászló, melyen czímerünk kitűzve,
Mindenkinek egyként lobogva int.
Ki szóval küzd tanácsok asztalánál,
Ki tollal harczol s eszmét fejteget,
Ki pénzzel áldoz, vagy munkában fárad,
S a ki imával vívja az eget,
Mind honvéd az; méltó e büszke névre!
Az Isten adja: győzzön így, vagy ugy.
Kezet ide! Egy végső gondolatban,
Isten látja; - mind honvédők vagyunk.
Kakas Márton: Jókai Mór
írói álneve
(Forrás: Kakas Márton
politikai költeményei – Kiadta Jókai Mór – Pest, Emich Gustáv 1862.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése