Igen az anyám volt ő (valószinüleg az)
fekete bársonyszegélyes kötényében
és kis gyémántgyik a bluzán.
Azt mondta: az álom alagútjából jövök.
Melletted akartam hallani az ágyuszót.
Ma éjjel támadás lesz.
Azt feleltem: ugyan dehogy ugyan dehogy.
Ekkor mellém ült
megérintett a kezével
és mélységesen elszomorodott.
Azt mondta: tudod-e hogy bátyád megkapta a
pilótaigazolványát.
Hirtelen
tizenkét éves lettem vidéken voltunk.
Ebéd után pajtásom Charles
odakint azt mondta: állitólag
Amerikában már tudnak repülni.
Anyám varrogatás közben elmosolyodott
fivérem tamáskodott szokása szerint.
Charles pedig azt mondta: én akkor meghalok.
Nagy háboru lesz.
Paul aki most a tölgyfa alatt cigarettázik
röpköd majd és éjszakánként
bombákat dob a városokra
a maguk városaira Fräulein Josephine.
Felébredek. Zsibbadt karom
mintha szódavizzel lenne tele.
Hány óra? Ebédeltetek már?
A hadnagy egy vánkost csap a fejemhez.
Feküdj le, különben állva elalszol.
Nem alszom el. Belékapaszkodom
a ladikba. Nevetést hallok innenis onnan is.
De a mélyből feltörő hullám elsodor
könnyedén
a halott tengerekbe.
Ekkor fivéremmel együtt repülőgépen voltunk,
Hihetetlen magasságban lebegtünk
Hihetetlen magasságban szálltunk
egy kikötő felett melyben ide-oda jártak a hajók.
Fivérem igy szólt: Látod azt a hajót
éppen itt alattuk
a mama van rajta. Minket keres.
Valószinüleg minket keres majd szerte a föld kerekén.
(Ford.: Kassák Lajos)
(Forrás: Jean Cocteau
válogatott versei - Európa Könyvkiadó Bp.,1961.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése