Vénuszt - hogy lágy galambjai
A máglyáról hadd szökjenek szét -
Az újoncok s bolond szüzecskék
Átallják megriasztani.
Várván, hogy dicsfény-pántjai
Lehajtott homlokuk beszegjék.
Eképp a szentiván-tüzek,
Mik norvég dombokon lobognak
Ribizkebokrai a hónak.
Él ott az erkélyeken egy
Ezüst angyal, s az emberek
A tél ellen véle dacolnak.
A kandallóból fölszalad
Mindjárt egy új felhőgomoly még,
Hogy nénédhez, Vénusz, a tajték-
Tojásból, a parázs alatt
Kikelt galambhoz csatlakozzék.
éter- és ménta-csillagok,
Fagyos Saturnus, Altaíra,
Gyűlölni, Vénusz-dúlta sok
Újonc, szívetek ki tanítja?
Kemény, dacra-kész húsotok
A nap szeretővé lazítja.
Ó, szűzek! Kielégülést
Akar rőt csókotokban égve
A másik szív parazsa-fénye
(Mert ehhez csepp tűz sem kevés).
Eképp lettél te, szent Teréz,
En-szíved szentelő edénye.
Ha tenger nyála csordogál,
s a partföveny mohón beszopja,
Ismerjetek rá nyálatokra;
Tereli keserű hinár.
Egy szent-oméri búcsutárgy
Nem íly együgyűn tarka-barka,
S színeit kibontja a szél,
Akár a tűzvész rózsabokrát;
Fel, merész szűzek hada, fújd hát!
Élő szívetek lángja kél,
S szebb a múlt szépségeinél.
Márványban elsikkadt e dús láng.
(Ford.: Garai Gábor)
(Forrás: Jean Cocteau
válogatott versei - Európa Könyvkiadó Bp.,1961.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése