Régi dal, régi dal, régi dicsőségről!
Fényes napnak ragyogása rózsafelhős égből.
Világverő Mátyás sírján még a virág zöldül,
S a dicsőség hova tűnt el a szép magyar földrül?
Fényben úszott az úri nép, bőségben a szolga,
Az utolsó parasztnak is öröm volt a dolga,
Igazságot a szegénynek, diadalt a hősnek,
A gyöngének oltalmazást, harcot az erősnek.
Örömmel jött a jóbarát örömek házába,
Reszketve jött az ellenség siralom harcába;
Fejedelmek kezeiket nyújták szövetségre,
Ki meg dugta mind a kettőt háta mögé, félve.
Tudós urak tudományát arannyal fizették,
Magyar nemzet virulását világnak hirdették.
Merre nap jár, merre hír jár, három tengerpartnál
Boldogabb nép, délcegebb nép nem volt a magyarnál.
Világverő Mátyás sírján még a virág zöldül;
A dicsőség hova tűnt el a szép magyar földrül?
Leáldozó nap sütése, alkonyodó égről:
Régi dal, régi dal, régi dicsőségről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése