Elértem íme hát életem közepéig,
Vígan lovagolok szép házam tetején;
Jobbra is, balra is ugyanaz a vidék itt,
De mindkét oldalon más évszak int felém.
Mint őzbak, itt a föld szöllőkarói szarvát
Mutatja pirosan. Csillog a száradó
Fehérnemű, mosoly köszönt fel, ifju nap, rád;
Amott a tisztelet, mi vár, s a téli hó.
Mondd néha, akarom, hogy mondd, szeretsz-e engem,
Vénusz. Ha nem neved dalolná szomju szám,
S nem volna vakmerő házam téglája versem,
Széditene a mély s levetne szarufám.
(Ford.: Rónay György)
(Forrás: Jean Cocteau
válogatott versei - Európa Könyvkiadó Bp.,1961.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése