Öreghonvéd, fakó panyókás sipkában
ballagdál az utcán csöndes egymagában.
A szakála fehér, a keze remegő.
Meg-megáll s kitér, hol sok a járókelő;
botra támaszkodik, és néz szomorúan.
Oly idegen köztünk, oly fáradt, bágyadott!
... Ha öreghonvéddel találkozol fiam,
térj ki, és emeld meg szépen a kalapod!
Lásd ez az öreg is gyermek volt hajdanán,
eleven, mint te vagy, s tekintete vidám;
orcáin a tavasz rózsái virúltak;
szólíták öcsémnek, fiamnak, ifjúnak.
Haj, de zivatar jött az ő tavaszára:
megrendült az ország s ő kardot ragadott...
... Ha öreghonvédnek pillantasz arcára,
emeld meg fiacskám szépen a kalapod!
Ez öreg bácsinak fiatal korába
gyulladt ki nagy lánggal az ország határa,
s dőlt ránk a sok gyilkos rabló vad haramja; -
fejünkre megkondult a halál harangja.
A hazát menteni előállt a bátor,
s, hej, sok mező ivott piros vérharmatot..
... Ha öreg-honvéddel találkozol bárhol,
emeld meg fiacskám szépen a kalapod!
Bizonnyal volt egy ház, ahol az ő nevét,
esténkint térdelve, könnyezve rebegék.
„Őrizd meg jó Isten a harcban apánkat!”
S ő is imádkozott: „Őrizd meg hazánkat!”
Ki tudja, hogy fakó régi atillája
hány mély sebet takar, mit a honért kapott...
... Kegyelettel nézz a vén honvéd arcára
s emeld meg fiacskám szépen a kalapod!
Tudod-e mit jelent: Isaszeg, Branyiszkó,
Kápolna, Segesvár, Budavár, Nagy-Salló?
Ez az öreghonvéd beszélhetne róla!
De hallgat ő. S hallgat a zöldelő róna.
S tudod-e mit jelent Nájgebájde s Arad
Kufstein és Josefstadt? – Jobb is ha nem tudod...
... Mikor eléd kerül egy ily rokkant alak,
emeld meg fiacskám szépen a kalapod.
Lásd, az öreg ember olyan mint az árnyék,
melynek napja lement, de valamit vár még:
nem tőlünk, nem is a nemzet királyától,
csak a halált várja Istentől magától.
Ha nem is ismered, sohasem is láttad,
köszönj neki fiam, mint öregapádnak,
akár jó ruhát hord, akár koldusbotot...
emeld meg fiacskám szépem a kalapod!
(Forrás: Gárdonyi Géza: Fűzfalevél, nyárfalevél... –
Költemények – Bp., 1904. Singer és Wolfner kiadása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése