Uram, add, hogy halálom szép és tiszta legyen,
nagy béke járja át azt a napot, melyen
írói s más kétségek s a lét iróniája
megfáradt homlokom elhagyják tán valahára.
Nem úgy kívánom a halált, mint aki játszik
vele csupán, hanem nagyon-nagyon igazán,
úgy, ahogy egy babát a kisleány.
Te tudod, Istenem, hogy valami hiányzik
abból, amit az ember boldogságnak nevez,
és hogy nincs is ilyen, s nincs dicsőség egészen
teljes, se szerelem, se virág nincs hibátlan,
s egy csipet fekete mindig van a fehérben...
De add, Uram, hogy szép legyen s tiszta a nap,
midőn -- így vágyom én, békés költő -- az ágyam
körül majd nagyszerű gyermekek raját lássam:
éjszemű fiúkat, égszemű lányokat...
Könnyek nélkül állják körül a fekhelyem,
s a komolyságra, mely betölti arcvonásom,
hassa át őket egy édes-mély sejtelem,
amelyben kegyelemnek tűnik majd a halálom.
Fiaim ezt gondolják: mit ér a hír? hiszen
megnyugvást úgysem ád annak, ki tudja, hogy
csak egy költő van, Isten, midőn a hársszagot
a menyasszonyok hűsen édes ajkára lopja.
S ezt gondolják: a szerelem csak gúny lehet,
mely szétválasztja az egyesült lényeket:
lám, apánk szíve is mostig fájt amiatt,
hogy édes üdvöskéje szívétől elszakadt...
A lányaim pedig tűnődjenek eképpen:
a síron túl ki vár, nem tudjuk, de apa
úgy haldoklik, ahogy a víz siklik tova
simán egy őszi erdő tündöklő derűjében...
Uram, add, hogy halálom szép és tiszta legyen,
kezem pihenjen a gyermekeim kezében,
mint a derék gazdáé a La Fontaine-mesében,
s így haljak meg, nagy békével a szívemen.
(Ford.: Rónay György)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése