Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa

Anyámnak fáj a feje –

nem iszik feketét.

Anyámnak fáj a feje –

nem szed be porokat:

szótlanabb sápadtsággal

feji meg tehenét,

szótlanabb sápadtsággal

söpröget, mosogat.

Anyámra durván szólnak

jöttment idegenek.

Anyám az ijedtségtől

dadog és bereked.

Sötét kendőjét vonván,

magányát húzná össze:

ne bántsa többé senki,

félelmét ne tetőzze.

Anyám utakon lépdel,

s nem jut el sehova.

Szegénység csillagától

sebes a homloka:

vállára még az orgona-

virág is úgy szakad,

mintha csak teher lenne,

jószagú kárhozat.

Nyár van égen és földön,

zene szól, muzsika,

anyám csönd-sivatagján

elkell pusztulnia

Gépek, gyártmányok zengnek

csodáktól szélütötten,

de egy se futna hozzá:

„segítek, azért jöttem.”

Anyámnak fáj a feje –

anyámnak fáj a Semmi.

Anyám fekete rózsa,

nem tud kiszínesedni.

Egy éjjel földre roskad,

megtört lesz, majd kicsi –

Bejön egy madár érte,

s csőrében elviszi.

(Forrás: Aranyasszony antológia)