Hűs, véres halom a málna,
vízmély napsütésként mézek –
vonszolva még a piactér hamis
pompáját piramis
házak alján gyűlt látomásaink
sodrából föl-fölnézett
s egyszercsak mint a járda:
szürke, szürkén is int
s nem mosolyog Anyám –
lombok futnak köréje
zöld orvosok
hajoldozás, - hiába sok
ha nem elég; csak intett –
napfény? – egy csík dereng a fán
germicid-lámpa –
mi még? – egy dal, valami kvintett
szól, száz ablak néz hiába, pedig
- mindég is volt – megmenthetik,
ha van, nem lehet vége –
csak a kő teszi talán,
mégiscsak falaink, hogy árva
katedrálisok szürkesége
ég parányi homlokán.
(Forrás: Aranyasszony
antológia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése