Jókai Anna: Mi a baj, Kissné?

Kissné férjénél áprilisban fedezték fel a tüdőrákot. Szeptember 15-én temették. Ezen a napon nyílt a Mezőgazdasági Vásár.

Gyönyörű, langyos délután volt. Kissné leült a friss sír mellé, és sütkérezett. Fekete harisnyás lábát kényelmesen egy kőhalomra helyezte.

Szegény Palit elsiratta már, amikor hazahozta az SZTK-ból a leletet. A többi csak fölösleges ráadás. Ágytál, burgonyapüré, szennyes rongyok. Alvás nélküli éjjelek.

Fél éve remélte, hogy vége lesz hamarosan. A kutyát meg a lovat szeretik. Agyonlövik, ha eltört a gerince.

Kissné három napja nem mosakodott. Nézte cikcakkban nőtt, repedezett körmeit. Mérhetetlenül elfáradt.

Most a felszabadultság érzése zuhant rá, és ez jó volt. Hirtelen megsokasodott számára az idő. Úgy jött ez, mint egy ajándék.

Másnap elment a vásárra. Evett páros debrecenit, mustárral. Nagytakarítást tartott, átrendezte a szobát, és kétszer fürdött naponta. Hazahozta Zsuzsikát a nagymamától.

Októberben, éjszakánként még felriadt, de azután megkönnyebbülten aludt tovább. Nem kellett felugornia.

Novemberben színházbérletet váltott, és levágatta a haját. Decemberben túlórázott. Olasz babát vett a gyereknek, azt tette a fa alá.

– Csak te vagy nekem – mondta Zsuzsikának –, te töltöd be az életemet. Kitűnő leszel majd az iskolában, tiszta kitűnő…

Januárban kérte a főnöke, vegyen át egy nehezebb beosztást. Így könnyebben felejt. Kissné bosszankodott. Szüksége van a szabad időre. Ott a gyerek.

Februárban nem történt semmi. Márciusban kifestette a lakást, egyedül. Áprilisban sétálni indult Zsuzsikával, de fejgörcsöt kapott a pezsgő vasárnapi délelőttben. Így volt ez másnap is. Ekkor kezdett el esténként arról mesélni, mennyit szenvedett szegény papa. Megmutatta az üres orvosságosüvegeket. Az utolsó félig tele volt még.

Májusban gyöngélkedett. Júniusban szabadságra akarták küldeni, de nem hagyta magát. Ő özvegy! Augusztusra kéri. Egyszer, amikor zuhogott éppen az eső, és nem volt adás a tévében sem, elment a kozmetikushoz. Teknőcolajos krémet kapott a zsír- és vízszegény bőrére. Szőkébbre festette a haját. Rábeszélte a fodrász! Hiszen még olyan fiatal! Huszonnyolc éves.

Júliusban megverte Zsuzsikát, mert az cirkuszba kívánkozott, neki pedig semmire sem volt kedve. Semmire az égvilágon.

Augusztusban Mátraházára utalták, hegyek közé. A gyerek sokat játszott. Fényes, csokoládébarna lett a bőre. Szobatársuk egy ötvenéves gyári munkásnő volt. Egyébként csupa család. Tíz nap múlva hazajöttek. Zsuzsi tiltakozott, bőgött. Kikapott megint.

Szeptemberben megkérdezte a házmesterné, szemeteléskor:

– Mi a baj, Kissné? Árkos a szeme… Nem jó ez így, ilyen magányosan…

Kissné árvácskát ültetett a sírra, oldalt primulával, és azt mondta kolléganőjének a bérelszámolóban:

– Tudod, azelőtt mozgalmasabb volt az életem… Szegény Palival mindennap történt valami…

És újra november jött, és újra december. Kissné a prémiumból villanymozdonnyal lepte meg Zsuzsikát.

– Mondd, csillagom, szép az anyu? – kérdezte a karácsonyfa alatt. Ez a tél szokatlanul kemény volt. Nemigen mozdultak ki a lakásból. Kissné egyszer azt álmodta, hogy lelép a képernyőről a tévébemondó, odaül melléje a fotelba, és megsimogatja.

Tavasszal új kabátot vett, és egy jó minőségű kosztümöt a Váci utcából.

– Mintha tizenhat éves volna! – mondta a házmesterné. – Sok szerencsét, Kissné aranyos!

A szigetre jártak a gyerekkel. Sokan sétáltak ott, kettesben. Vagy családostul. Egy bácsi hátulról megfogta Zsuzsika derekát, és odébb tette:

– Hej, de helyes kislány vagy! Vigyázz, el ne üssenek! – Ez volt minden, májusban és júniusban.

Júliusban Zsuzsikát elkérték a nagyszülők. Kissné a Balatonra utazott. Magánháznál lakott. Hat fiatalember a szomszédban. A fiatalemberek délelőtt kimentek a vízhez, békafölszereléssel. Délután motort javítottak. Este gitároztak. Egyikük meg is kérdezte Kissnét az utolsó napon:

– Nem unalmas így egyedül?

A vonaton azután, hazafelé, az ablaknál melléje állt egy bajuszos, magas férfi. Gazdálkodó, vásárolni megy Pestre. Nem szereti a városi, könnyelmű életet. Nézték a tájat, a naplementét.

A János-pincében vacsoráztak, és felballagtak a Gellérthegyre. Éppen teljes kivilágítás volt, sokat gyalogoltak. Kissné motyogott valamit, amire még emlékezett, lánykorából. Lehet, hogy elmesélte közben az életét. Az egészből csak az volt a jó, hogy egy cím maradt utána a tenyerében. Egy cím, ahova írhat.

De augusztusban visszajött a levél. Címzett ismeretlen. Szeptemberben, amikor már éppen két éve élt egyedül, bosszúsan rámordult a főnöke:

– Mi a baj, Kissné? Szép asszony, jól keres, ott az az okos gyerek.

Kissné túlmunkát kért, el is végezte gépiesen.

Azután megint karácsony. Új bútor a lakásba, OTP-re. Szilveszter az unokahúgánál, két idegen, részeg házaspárral.

Januárban Kissné beiratkozott egy angol nyelvtanfolyamra. Februárban otthagyta. Márciusban kiugrott az előszobaajtón, és megcibálta a szomszéd lány haját:

– Te kis cafat… az én ajtóm előtt ne bújjatok össze…

– Mi a baj, Kissné? – kérdezte pimaszul a lány, és nevetett. Kissnét két hétre beutalták, idegkimerültséggel.

Amikor kijött, már közeledett a nyár, és Zsuzsi készülődött az iskolába.

Kissné mosolygott.

– Az a gyerek, az nekem mindennél fontosabb. Kész felnőtt! Férfiak! Ugyan minek? Különben is… az ember válogat.

Novemberben feljött az asztalos, az elromlott redőnyt megcsinálni. Most került a környékre. Csúfolták a kölykök a görbe lába miatt.

Megköszönte a kávét, illendően, még csettintett is hozzá:

– Hiába, a gondos asszonyi kéz…!

Kissné sírva fakadt. Az asztalos atyaian rátette csomós kezét az asszony térdére, kissé meglepődve.

– Mi a baj, Kissné? Nekem elmondhatja. Egyszerű, de sokat próbált ember vagyok…

Ez az asztalos kétszer-háromszor feljött még. Azután belefáradt, elmaradt. Felesége volt, derék, dolgos teremtés a törökbálinti téeszben, és két felnőtt fia.

– Mi a baj, Kissné? – kérdezte Zsuzsika tréfásan egy téli reggelen. Hogy ez mikor volt pontosan, ki tartja számon? – Mi a baj, Kissné? Miért nem fűtöttél be?

Kissné nem felelt, csak forgott a szeme. Takaróján apa utolsó orvosságosüvege hevert. Üresen.

Zsuzsika nagyot sikított.

Kissné feje ide-oda lötyögött a párnán. Az orvos idejében érkezett.

– Mi a baj, Kissné? – kérdezte szórakozottan, és ujjai közé vette az asszony hátrahanyatlott csuklóját.

(Forrás: Aranyasszony antológia)