A
mama – 1985 karácsonyára – Erzsike lányához készült. Tíz éve, hogy a férjét
elvesztette s a nagy ünnepek előtt mindig útra kész. Így kívánják a gyerekek.
Tavaly Péteréknél volt Kazincbarcikán. Aztán sorban: Károlyéknál, Ilonkáéknál,
Jánoséknál, Irénkééknél, szóval mind a hat gyerekénél.
Persze
az lenne jó, ha a szentestén együtt lehetne a család, mint régen, de 6 éve
Irénke, a legkisebb is végleg kirepült a fészekből. Mindegyiknek családja van.
Na, oda is hívták nagy szeretettel, mind a három helyre. A Zsoltika unokája még
kocsival is vinné, de hát mit szólna Erzsike, aki szintén készül, várja, mert a
gyerekek valósággal versenyeznek: hol, kinél érzi magát legjobban a mama.
Oh,
hát kinél is. Mindegyiknél. De persze azért akkor lenne a legboldogabb, ha
egyszerre gyönyörködhetne mind a hat gyerekében.
A
Szent István-napi búcsú lenne erre a legalkalmasabb, mert ugye akkor csak
hazajönnek a távolba szakadt gyerekek a szülői házakhoz, de az övéi idén is
csak négyen tudtak jönni.
No
majd a temetésemen mind itt lesz... de hol leszek én már akkor? Istenem! Hogy
viselik el, ha az apjuk után én is elmegyek?...
Ilyenek
jártak az öregasszony fejében, aztán meg olyasmi, hogy milyen ajándékokat
vigyen az unokáknak, amikor jött a postás.
-
No csak – bontotta remegő kézzel a levelet és mindjárt olvasni próbálta, de
szemüveg nélkül ez nem ment, hát végül is megkereste az okulárét.
- Oh, a lelkem. Irénke. A legkisebbik –
betűzte ki a feladót, majd röpdöső lélekkel olvasni kezdte a levelet:
„Drága
Édesanyánk!
Remélem
a levél idejében érkezik, vagyis, hogy mg nem élte bele magát Édesanyánk abba,
hogy az idén Erzsikénél tölti a karácsonyi ünnepeket. Ugyanis a nagy családi
tanács úgy határozott, hogy az idén valamennyien Édesanyámnál törtjük a
szeretet ünnepét...”
No
erre Erzsi mama majdhogynem kiejtette kezéből a levelet. A betűk összefolytak,
zsebkendő után kellett nyúlni, de néhány nagy lélegzet után folytatta az
olvasást:
„Azért
határoztunk így, mert láttuk, tapasztaltuk az elmúlt években, hogy édesanyánk
igazán akkor lenne boldog, ha egyszerre mindnyájunkat láthatná...”
Itt
aztán már le is kellett ülni a mamának, mert 71 éves korára bármennyire is jól
bírja még magát, ekkora örömöt – ami a levélből árad – már csak ülve lehet
befogadni.
No
de a levél vége:
„A
nagy vendégsereg miatt – mert ugye visszük a gyerekekeket is – egy cseppet se
fájjon édesanyának a feje. Mi lányok húsokkal, kalács- és süteményekkel
érkezünk, a fiúk hoznak italokat. Péter egy nagy karácsonyfát is, amit az
unokák fognak feldíszíteni. Édesanyának csak az lesz a dolga, hogy szentestére
kolbászos káposztalevest főz, meg mákos gubát. Szeretnénk a régi gyerekkori
hangulatot visszavarázsolni.
Szóval
így. Az alvást is elintézzük, valahogy a rokonok meg a jó szomszédok
segítségével.
Ugye,
hogy örül édesanyánk, mert mi gyerekek valamennyien már előre röpdösünk attól a
boldogságtól, ami majd körülölel minket az ünnepen.
Valamennyi
szerető gyermeke nevében csókolja a legkisebb:
Irénke”
-
Még ilyet... – kapkodott levegő után Erzsi mama. Egy kicsit üldögélt, hogy
járja át teste minden porcikáját az örömhír, ami szinte hihetetlennek tűnt, hát
újra elolvasta a levelet.
Még
hogy ide ételt, ennivalókat meg mást... Hát nem olyan szegény ő, hogy ne tudná
a gyerekeit megvendégelni... morfondírozott az öregasszony, de aztán belátta,
hogy minden úgy lesz jó, ahogy a gyerekek akarják.
- Ezt jól kifundálták – mondta ki hangosan is
a gondolatát, aztán elindult, hogy vigye a hírt, osztva meg örömét a
rokonokkal, szomszédokkal is.
Napokig
számolásba mélyedt, de nem csak gondolatban. Papírt, ceruzát szedett elő, arra
írogatta az unokák nevét. Egyiknek hajas baba, a másiknak kisautó, a
harmadiknak könyv és így tovább egészen 15-ig. Uramisten! Talán a megtakarított
kis pénze sem lesz elég. Be is kell utazni a városba, mert a falu boltjában
vannak ugyan játékok, de a választék kicsi.
Hát
ment is, aztán esténként rendezgette az ajándékcsomagokat. És végül elérkezett
a nagy nap.
Először
Irénke érkezett a családjával. A nagy szervező, aki egy művelődési ház
igazgatója. Biztosan ő fundálta ki az egészet.
Aztán
jöttek sorban a többiek!
János,
aki lakatos egy pesti gyárban, Péter Kazincbarcikán sofőr, Erzsike
adminisztrátor egy téeszben, Károly Székesfehérváron tanár, Ilonka meg szövőnő
a Lőrinci-fonóban.
Nemcsak
a lélek, de mintha a kis falusi ház is meg-megemelkedett volna attól a
kicsattanó örömtől, amely átjárta a szülői máz minden zeg-zugát.
No
de az este! Még az apróka unokáknak is türelmesen várniuk kellett az
ajándékcsomagok bontásával, amíg a hat gyermek be nem aranyozta a mamát.
Szó
szerint. Mert most nem meleg harisnya, ruhakelme meg ilyen közönséges
használati dolgok kerültek elő a mamának szánt ajándékcsomagokból. Elfért az
három picike skatulyában is.
Az
egyikből egy arany nyaklánc, a másikból egy aranyköves gyűrű, a harmadikból
pedig egy aranyfülbevaló a mamára.
A
mamára, aki valósággal megdermedt, s talán össze is rogy, ha le nem ültetik.
- Megőrültetek?! – buggyant ki végül remegő
száján, nem is a köszönet, hanem a korholás ekkora pazarlásra, de a gyerekek,
unokák csókjaikkal, ölelésükkel nem hagyták szóhoz jutni.
-
Ez a legkevesebb – mondta csendesen a tanár fia – azért, hogy felnevelt minket,
hogy mindent megtett értünk, boldogulásunkért.
De
a mama, amikor a nagy boldogságtól végre lélegzethez jutott, csak berzenkedett!
-
Ennyi pénzt kiadni! Hiszen ez valóságos vagyon. Közben mindegyikőtöknek volna
hová rakni a forintot. Tudomásom szerint Erzsikének, Karcsinak és Ilonkának van
még OTP-törlesztése. És Irénkének... jaj te, te – fenyegette meg a
legkisebbiket – még a lakásod sincsen teljesen rendben...
- Jobb lesz, ha édesanyánk hozzákezd az ünnepi
vacsora készítéséhez – torkolta le szelíden édesanyját Irénke, majd a fiúkra
rivallt: Ti meg miért bámészkodtok itt, amikor a poharak üresek!!?
És
csendült a pohár. A gyerekhad nagy örömrivalgással bontogatta az
ajándékcsomagokat.
Az
Úristen meg, aki karácsony estéjén bizonyára nagyobb figyelemmel tekingetett a
földre, biztosan gyönyörűséggel időzött özvegy Magyar Jánosné hajlékában, az
aranyos mamánál, akinél abban a pillanatban nem is lehetett boldogabb ember e
kerekvilágon.
(Forrás: Aranyasszony
antológia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése