1
Míg hadvezérek pompás dicsőségét
zengték,
s képmutatók igénye szerint mérték
a tisztességet idétlen dalok:
ti gürcöltetek ember-asszonyok.
Két háború kilátástalan gondja,
terhe
alatt ti feltámadtatok naponta;
vérörvényekben elmerült apák,
gyámoltalan paraszt, munkás-bakák
helyett a juttatott, gyom-verte földeken
s gépek mellett. Hittétek: visszatérnek
talán a holtak is – s hogy több legyen:
küszködtetek – gond gondra nőtt, temérdek –
feledve asszony-voltot és feledve szerelmet;
kenyeret várt az ország, kenyeret kért a gyermek.
2
Újságok írták, nagyhangú beszédek
bizonygatták majd: nincs többé fogoly!
Hallgattak csak tétova hazatértek.
És ők vártak, vártak tovább... Komor
legendák keltek titkos táborokról,
visszafordított fogoly-vonatok
iszonyáról: és hírlett: jártak ott, hol
bűnözők között katona-rabok
élnek, pusztulnak – hazug szóbeszéd! –
s naiv anyák konok, fekete csokra
indult, akár országnyi távolokra,
ha szabadultról adott hírt a nép.
És megtalálván – ó, remény, ha van -:
„Jóember, látta-e, él-e az uram?”
3
Új világ nőtt köröttük: hitek, szerelmek, vágyak
születtek. Ők örökké
csak egy vonatra várnak. Várnak: s a régenvártak
nem jönnek vissza többé.
Magányos életükhöz zsongító vigaszt adni
közelebb jött az isten;
mert ember-asszonyoknak, gondozni, megsiratni
nem jutott még a sír sem.
Apró hadisegélyek
tanúsítják, hogy élnek.
Fészket hagyott a gyermek: magában eltemette
apját. S az anyák sorsa:
néma állomás, rozsda-
marta sín – várt vonattól, élettől elfeledve.
4
Szemközt a pók-tenyésztő
vak akna vak falával
naphosszat ül anyám és
fájlalja csontjait.
Békül a pince-csönddel,
békülne a halállal,
s úgy tekint föl az égre:
az isten ott lakik.
Feje fölött a házban
rádiók hangja bömböl:
új űrhajók... új hősök...
egy lányt röpít az űr;
anyám sorsára gondol,
s a harsogó örömből
nem jut szívéig semmi,
csak ül – hitetlenül.
Néki rakéták röpte
vad háborút idéz, és
kergült időt, szívében
újabb fájdalmakat;
földön tartja a múltja,
földhöz köti a féltés,
békülne a halállal –
néki csak ez maradt.
Bólint. Sorsára gondol.
Négy iskola. Szülj. Hallgass!
A háború a földbe
tiporta emberét,
a fiát gránát tépte
óh, istenverte farkas-
kínoktól szabdalt, fáradt
asszonyi nemzedék.
Hitetlenségük vádol! –
Fordított-tűzű fáklyák,
ti űrhajók rakéta-
szívű vezérei:
tépjétek fel a földről
anyák szomorúságát,
hogy fiukat a drágák
tudják megérteni.
Hogy érjen el a szívük
e szálló nemzedékhez,
hogy sorsuk szakadékát
röpítse át a hit:
mint kik a hőst dajkálták
és féltve nevelték ez
új asszony-sorsú század
űrhajós-lányait.
(Forrás: Aranyasszony
antológia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése