Álmos vasárnap délután.
A konyhakövek laposan,
frissen felmosva fénylenek,
a konyhában fáradt legyek
pihennek a kenyérruhán.
A férj ingujjra vetkőzött,
s a rekamén óvatosan
újságpapírra rakva lábát,
pár pohár fröccstől könnyű álmát
most alussza a meccs előtt.
A kölykök szederfára másznak.
Az asszony az eresz alatt
félórát üldögél magának.
(Házasság)
Hét kilométer után vette észre,
hogy kávébajuszt rajzolt rám a csésze.
Szólt. Letöröltem. Elnéztem: hogy ásít.
- Mást nem beszéltünk a végállomásig.
(Idő)
Tömött szatyorral surranok az utcán
- félve, ha késem –
sziszeg a zsír, kapkodva sül a hagyma,
morcos krumplikat vetkőztet a késem.
Engem figyelnek vasalatlan ingek
meg fénytelen cipők.
A mosogatóvízben úszni látom
az eltöltött időt.
Türelmemet, mint a futó tejet,
csak vékony hártya fogja.
Szikrázó napjaim, akár a jég,
széttörnek darabokra.
(Forrás: Aranyasszony
antológia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése