Nem tudok elképzelni meghatóbbat,
mint amikor az anya gyerekét
először állítja a tárgyak
hatalmas tömbjei közé:
Amikor a világot tetten érve
megélednek körül a dolgok,
a lét egymásra épült tornyai.
A felnőtt mintha értené,
ahogy az apró emberlény körül
a tér értelme újra megfogamzik:
gerincüket kinyújtják diadallal
a függőlegesek.
És ő csak áll fehéren, két kezét
az ismeretlen párkányára téve.
Állát, szemét anyjára visszadönti.
Mosolyog és remeg.
(Forrás: Aranyasszony antológia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése