A felhasított fakérgen már gyógyulnak a rajzok
s a gyermekkori sebektől már nagyon messze tartok.
A láncrafagyott hintákban a hó vigyáz a télre.
Mama, a kezed úgy kéne.
A telefonfülke rosszkedvű, mert fáradt, öreg és néma.
Jó lenne most káromkodni vagy beszélgetni néha.
Egy vizsla feszül a pórázán és nevet a nagyvilágon.
Mama, a hangodat várom.
A névtábla így nem igaz már és megint rossz a csengő.
Majd hazudok s tudom nem hiszed, de jó hír legyen az első.
Nekem kellene vigyáznom rád, de nem nőttem fel mégse,
mama, ne szidj meg érte.
(Presser Gábor dalára
Sztevanovity Dusán szövege, Katona Klári: „Éjszakai üzenet” című lemezéről.)
(Forrás: Aranyasszony
antológia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése