Asszony! Ember anyja! Nyugalom árad
Belőled. Mert nálad lel nyughelyet
Fejünk, ha már eszmélni, élni fáradt,
Mint élni is tebenned született.
Béke s titok! Világnak ringatója
(Ember-tudatunk maga a világ),
Lélegző, lágy sír! Élő hantja hordva
Süket csíránk s feltámadás-csudát.
Nagyobb csuda a születésnél,
S hogy újulj meg szebben, van a halál!
Mint ki hátrább lép, hogy első szökésnél
Messzibb szökjön, mint ki versenyben áll:
Örök versenyben: s ki felfog, továbblök
Erős-lágyan tovább: asszony, te vagy!
Világ-tartó s –vivő: s mint nyel a vad rög,
Új létre váltsz, te biztos, néma, nagy!
Hős, lárma nélkül! Csendes, csuda harcban
A vad halállal; és te győztes itt,
Mint tárja létünk, s új s új arcban itt van –
Anyánk, örök s örök-új fiaid! –
Szememben óriás kép tűnik ott fent
Ég s föld között: a szót rá nem lelem!
Két véglet közt szilárd-egy, iszonyú, szent!
Asszony: egy, s mid, száz-nevű, s névtelen!
(Forrás: Aranyasszony antológia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése