A fáskamrában halt meg az anyám
ezerkilencszázhetven
április nyolcadikán.
Vére, a vére kicsöppent,
izzik a kamra falán,
iszony-darazsak ülnek
körben a vér pipacsán,
fullánkjukat beleszúrják
a falba és át a falon,
átdöfnek már a szobákon
mint sejteken át a szurony,
s vérzik a ház, csupa tajték
a kémény pereme is,
mindenütt vérzik a hajlék,
a csöndje, a jószaga is
ki kellene nyitni a kamrát,
le kéne meszelni a vért,
senkis e nyitja ki mégsem,
senki se tudja miért,
oly kicsi kamra pedig! Hogy
fért bele ennyi magány
ezerkilencszázhetven
április nyolcadikán?
(Forrás: Aranyasszony
antológia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése