Miért akartalak?
Micsoda állat-ösztön
sütkérezni vemhesen,
figyelni a lassú készülődést,
várni a képzelt napsütésben,
befelé nézni, melegedni?
Egy neszezésre, egy lobbanásra
alaktalan, betelve, hangtalan
nőni, fonódni, akaszkodni
szűkölő térben?
S e láng-járta testet ide-oda vinni,
etetni, altatni, ruhát adni rá,
lábát emelni, homlokát törölni,
tükörben nézni laza vonásait,
idegen búrét hűvös vízbe mosni?
Hogy nedvei egy fürtöt simítsanak,
dajkáljon egy síkos, lágy gubancot,
hogy hallja szólni szeder-ajkát,
s a megvalósulásnak részese legyen,
földje, edénye, eszköze?
**
Kő üti át az éjszaka hártyáit,
kapuit döngeti, megsebzi,
bevérzi az álmos, derengő hajnalt,
csillagokat vet, nikkelfogókat,
kést villogtat.
Egy nap fölissza a nedves éjszakát,
eltikkasztja a várakozót,
barázdát von a szomjúság,
összetapasztja a kiáltó ajkakat.
**
Fájdalom, köszöntlek.
(Forrás: Aranyasszony
antológia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése