Hordott a hátán, ő volt az étel,
fogyott ő is a fogyó kenyérrel.
Szürcsöltem, rágtam, ennyi a vétkem, -
ringatott engem karcsú reményben.
Verni engem alig is verhetett,
nem törte össze fűszál-testemet.
Mégis kegyetlen, neki irgalmat
semmilyen isten sohasem adhat!
Szétfolyt a Hold a széles udvaron,
anyám árnyéka megült a falon
Láttam, hogy válla épp úgy félrenőtt,
ahogy az enyém furcsán félrenőtt.
Ekkor mart belé csontig a macska,
s ő lábtól fogva a fához csapta.
Ölében sírtam kora hajnalig,
virrasztott rajtam kora hajnalig.
Örökre vérző diófa kéreg,
anyácska bűnét ereszd a szélnek!
(Forrás: Aranyasszony
antológia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése