- Szelj kenyeret édesanyám,
pirítsd meg a kályha vasán,
aranyozd be sárga lánggal,
s kend be zsírral, fokhagymával!
Édesanyám: nagyanyóka,
szoknyáját két csöppség fogja:
Béla fiam, Mari lányom,
„csákós hősöm”, „gyöngyvirágom”.
A kályhából kicsap a láng,
bevilágítja a szobánk:
négyen lessük anyám kezét,
s Ő tűnődve szel – négy karéjt.
Négy karéjt szelt. Mért csak négyet?
Önmagának nem szelt étket!
Unokái... fia... menye...
Önmagát lám elfeledte!
Önmagára sosem gondol,
megőszül értünk a gondtól,
süt, főz, mos ránk, töri magát,
hogy szépen éljen a család.
Anyám szíve: aranyat ér
A kenyere: aranykenyér. –
Szeretettel pirongatom,
megölelem, megcsókolom:
- Öten vagyunk, édesanyám!
- Öten? – néz rám. – Öten, az ám! –
mosolyog és éles kése,
belehasít a kenyérbe.
(Forrás: Aranyasszony
antológia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése