Szeresd hazádat, és ne mondd:
A néma szeretet
Szűz mint a lélek, mellynek a
Nyelv még nem véthetett.
Tégy érte mindent: éltedet,
Ha kell, csekélybe vedd;
De a hazát könyelmüen
Koczkára ki ne tedd.
S nem csak dicsőké a haza;
A munkás pór, szegény,
Bár részvétlen, dolgozik
A hon derűletén.
Tűrj érte mindent, a mi bánt,
Kint, szégyent, és halált;
De el ne szenvedd, el ne tűrd
Véred gyalázatát.
S ne csak veszélyben légy serény,
A béke vészesebb,
S – mellyet vág álmos népeken –
Gyogyithatlan a seb.
Gondold meg, mennyit érsz: eszed,
Szived, pénzed, karod,
S fukar légy, alkuván a honért,
Ha azt feláldozod.
S midőn a legtöbb emberek
Csüggednek várni jót
Családjok-társaik-s magukért,
Ha sorsuk csalfa volt;
Midőn nem méltatott erény
És bűn, melly czélt nem ér,
Kifárad újra küzdeni
A vágyott javakér’;
Midőn a legbuzgóbb anya
Remény- s munkátalan,
S a veszni indúlt gyermekért
Csak sohajtása van:
Te még, oh honfi, ébren állj,
Remélni, tenni hő,
Míg a honból, kin lelked függ,
Van egy darabka kő.
S midőn sötét lesz a világ
És minden tűz kiég,
A honfiszívben fenmarad
Egy élő szikra még.
S hol honfi húnyt, e szikra ég
Fenn a sírhalmokon,
Bal századoknak éjin át
E lángban él a hon.
S kihűlt hamvából a dicső
Göröghon újra kél,
Felhozza régi hőseit
E szikra fényinél.
E szikra a hon napja lesz,
S hol fénye hőn ragyog,
Az élet a hon kebelén
Ujúlva feldobog.
És ujra felvirúl a föld
A merre a szem néz,
És minden, a ki rajta él,
Munkára, tettre kész.
S a nemzet isten képe lesz,
Nemes, nagy és dicső,
Hatalma, üdve és neve
Az éggel mérkező.
Oh honfi őrizd e tüzet
S ne félj ha vész borúl:
E szikra fényt ad és hevet,
S ég olthatatlanúl.
Forrás: Hangok a multból
– A magyar nemzet nagy napjainak emlékeűl. Összeszedte és kiadta: Két magyar
honfi. Lipcse, Keil Ernő és Társa 1851. – Batthyányi Lajos, az elárult haza
vértanuja, a szent harczban az oltárrá lett vesztőhelyen Elesettek hű
emlékezetének, hazafijui kegyelettel szentelik - A Kiadók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése