Tél s enyészet dúl a magyar hazában!
Mint az éh-farkas felűvölt a fölszél,
S rá hegy és rá völgy csikorogva pusztúl,
Huh, be hideg van!
Künn az ősz Gellért tetejét halotti
Szemfödélképen fuvatag borítja;
Kertem aljában az ezüst patakcsa
Jéghidat öltött.
Holt a természet, hogy ereiben a nedv
Megfagyott? Nem, nem, míg a honfi dalnok
Férfi mellében ki nem alszik a láng:
Nincsen enyészet!
S zúghat éjszaknak szele, dúlhat a tél,
Rá hegy és rá völgy csikorogva renghet,
Keblem árjával egy egész világot
Fölmelegítek.
Lágy, szelíd, édes legyen a magyar dal –
Ha szerelmet zeng; legyen ömledékeny,
Mint patakcsörgés, epedékeny – édes
Mint csalogányé.
De, ha honjához mer emelni szókat;
Férfi lélekkel, ne nyögelve zengjen,
Elsirók multját e hazának imár
Ah sok ezerszer!
A cselekvésnek kora tünt nekünk fel!
Tenni a jelszó, szeretett barátim!
A tavasz megjő mezeinkre, s minket
Alva találjon?
Forrás: Hangok a multból
– A magyar nemzet nagy napjainak emlékeűl. Összeszedte és kiadta: Két magyar
honfi. Lipcse, Keil Ernő és Társa 1851. – Batthyányi Lajos, az elárult haza
vértanuja, a szent harczban az oltárrá lett vesztőhelyen Elesettek hű
emlékezetének, hazafijui kegyelettel szentelik - A Kiadók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése