Veres Péter: Számadás

1. „Mi értelme van 20-30 kötetben kerülgetni, köntörfalazni, rejtőzni, bujkálni, ha egyszer a cél csak az, hogy önmagamat bemutassam a világnak? – kérdezi Veres Péter könyvének egyik első mondatával és aztán egy kötetben bemutatkozik. A „Számadás”-ra, mint könyvre és műre ez a mondat a legjellemzőbb: benne van Veres Péter egész szemlélete minden nemes és néhol rideg egyszerűségével. Ajtóstul ront be a házba, önvizsgálattal kezdi és készséges-közvetlenül bevallja, hogy nem az írás fontos neki, hanem az írnivaló. Ha fordítva lenne, nem mondana le a szavak játékáról, az inkább művészhez, mint őszinte emberhez illő húsz-harminc kötetről. De ő lemond. Mert így véli erkölcsösebbnek, önmagához és osztályához méltóbbnak, tisztábbnak és világosabbnak.

2. Azok számára, akik Veres Péterben, inkább a származást látják, mint az írót, azok számára, akiknek fontosabb és szem előtt valóbb a kezdet, mint a vét, furcsa lehet, hogy e paraszti sorban élő író elsősorban intellektuális író. Inkább gondolatok írására törekszik, mint mondatok megírására, tanult művész. Ez látszólag ellentétben van a paraszti származással és élettel, - valójában harmóniában. Ő maga írja, hogy számára az olvasmány egy volt a politikával, a betű az igazsággal, a nyomtatott szó a nevelő céllal. Benne maradt abban a mély és erkölcsös paraszti szemléletben, mely szerint az író felelős ember, talán felelősebb, mint egy miniszter, mert hat és nevel, célokat mutat, vagy rossz esetben célokat felejttet el. Az író munkája az ő számára nem szerep, hanem feladat. Önéletírása ezért alig-önéletrajz a műfaj szokott értelmében, más és több, s ha élete példa akar lenni, a „számadás” erről az életről: a példa megmutatása mindenkinek. Veres Péter egészen új jelenség irodalmunkban, új megfontolt és átgondolt erkölcsi célja miatt. És új abban, hogy olyan író, aki nem csak témáiban akarja hozni a parasztot. Veres Péterig parasztszármazású íróink vagy őstehetségek voltak, vagy asszimiláltak. Ő külön áll mindkét csoporttól. Leginkább az a szó illik rá, amellyel statisztikusok jelölik a parasztot: őstermelő. E fénytelen, ciráda nélküli és sokatmondó szóban van benne leginkább a Számadás írója. Paraszt – ehhez a szóhoz lobogós ing és cifra szűr képzete is társul. Őstermelő – ez a szó rideg és kemény, mint egy egyszerű arc. Veres Péter műve mögött ez a cicomátlan egyszerűség, ez a póztalan őszinteség, ez a kemény céltudatosság a legjellemzőbb. Ebből folyik stílusának száraz érdekessége (születhetett-e ilyen stílus másutt, mint esőtlen tájon?) ebből az, hogy számára nem szép, ami fölösleges. Ő azt hiszi, hogy ehhez a stílushoz és hanghoz a szocializmus juttatta el. Én azt, hogy a szocializmus és szocialista kritikusai csak igazolták, hogy értékes ez a hang, míg más parasztíróktól egy ilyen osztály más hangot követelt. Valószínűleg ez volt az ő igazi és lényéhez tartozó hangja, már akkor is, mikor még fantasztikus regényekkel próbálkozott. Könyve most úgy fekszik előttem, mint egy csésze, mely egyszerű, de végtelenül megbízható és ellenálló anyagból készült és az oldalát nem cifrázta ki művészkedő kéz. De önmaga, úgy ahogy van, a formák és vonalak szép összhangjában, művészi mint egy mondat,mely pontosan hozza a mondanivalót, vagy mint egy erős, tökéletes anyagú szerszám, mely hűségesen szolgálja a célt. A modern építészeten használt szót kell mondanom rá: anyagszerű.

3. Az anyag, melyhez Veres Péter megjelenítő, ábrázoló és gondolatkifejező módszere illeszkedik: a saját élete, de nem csak ennyi. Céltudatosan akarja saját életét osztályának keretei között megtartani és így saját élete osztályának életét fejezi ki. Könyve pedig a saját életén keresztül az osztály életét is. Ezért műfajilag érdekesen keveredik benne az önéletrajz egy társadalmi réteg rajzával. Forma szerint „önéletírás”, de lényeg szerint osztályrajz. Kiadója, mint a 2falukutatási irodalom” termékét hirdette, holott nem az. A szociográfiai irodalom a parasztságról szól. A „Számadás”-ban pedig megszólal a parasztság. És az árnyalati különbség a lényeg. A szociográfiát író írók fölfedeznek és visszatérnek. Veres Péter bennmarad és kifejez. A szociográfiákkal Veres Péter könyvét elsősorban a cél: a helyzet és a teendők tisztázása fűzi össze és az írói alkotásnak az a felfogása, hogy dokumentumokat kell hoznunk a társadalom állapotáról. de míg mi hozzuk a dokumentumokat, Veres Péter személye, élete és könyve maga dokumentum,mely megszólalt. Ezért páratlan és ezért társtalan könyv Veres Péter Számadása és ezért áll magában, mint egy kunhalom.

4. Miről beszél ez az élet és az író? Önmagáról, de arról az önmagáról, aki tagja a közösségnek, részese rétege sorsának. Elsősorban erről és szinte csak erről. Néhány esztendővel ezelőtt alföldi kubikosok írták nekem, hogy nekik, mint olvasóknak az fontos az olvasott könyvben, ami a köz számára fontos. „Közérdekű” – ez volt a legnagyobb dicséretük és „magánérdekű” – ez volt a legsúlyosabb gáncsuk. Az ő követelésük az olvasmányokkal szemben. Veres Péternél követelés saját írásával szemben. Veres Péter beállítottságánál és határozott céljánál fogva szinte csak azt tartja fontosnak, amiben a köz fejeződik ki és ami a közösség, szűkebben osztálya, tágabban a magyarság számára tanulságos. A férfit csaknem kihagyja önéletírásából és legtöbbször kizárólag a földmunkásról és az íróról beszél. Néhol bántóan fontosabbnak tartja magában a szocialista, mint az emberi tulajdonságokat, holott mint író sokkal jobban tudja ábrázolni azt, ami az emberhez, mint azt, ami a szocializmushoz tartozik. Könyvének irodalmilag legérdekesebb fejezetei éppen azok, ahol az ember kerül előtérbe, a gyerekkor remek, szűkszavúságában és hideg zártságában tökéletes leírása, az erdélyi és román rész, a háborús részek, azok a fejezetek, ahol mindenkit a gyomra foglal el. Tisztán irodalmi szempontokból ezek a részek összehasonlíthatatlanul értékesebbek azoknál, ahol eszmei fejlődését vázolja, viszont ezek éppoly szükségesek és éppoly fontosak a könyvben, mint amazok. Mert ezekkel dokumentálja Veres Péter osztálya fejlődésének menetét, a szellemi érés egyes stációit, az eszmék, gondolatok és szavak hatását.

5. Íme az ember, a paraszt és az író – mutatja meg önmagát Veres Péter és nem csak abban mutatja meg, amit láttat, hanem abban is, ahogyan lát. Ebben példátlan jelentőségű írás a „Számadás”. Hogy csak egy részletre utaljak: ahogyan a háborút látja, alulról, járatlanul a hadmozdulatokban és a hadvezetés titkaiban, de járatosan a mindennapos veszedelmek között, a jóllakás nehézségei közt, az apró és kínzó kényelmetlenségek közt, olyan kép ez, amilyen hűségeset, pontosat, őszintét nem kaptunk még a háborúról. az emlékiratozó hadvezérek írásaiból egy sakkjáték húzásairól értesülünk, az egykori újságcikkekből a hősiesség és a szenvedés pátoszáról, a „Számadás”-ból viszont a reális, pontos valóságról, a hétköznapokról. Veres Péter könyve hosszú idők óta a leghiggadtabb magyar könyv az átélt történelmi időkről, végtelenségig tárgyilagos és olvasás közben úgy érzi az ember, hogy az utolsó szóig pontos és megbízható.

Igaz könyv – ez az ítélet illik leginkább hozzá, megalkuvás nélkül bátor és kemény. El kell olvasnia mindenkinek, aki remél valamit a jövőtől és el fogják olvasni, akik félnek a jövőtől. Mert Veres Péter bölcs ember és ami ennél talán még többet jelent: tiszta életű. Szilárdan megállt a maga talaján az életben és az irodalomban.

Szabó Zoltán

Forrás: Válasz 4. évf. 7-8. sz. 1937.