Három századon át,
Nyomor s rabláncz között
A szolgaság átka
Szegény nép üldözött.
A király trónusán
Bibor s aranyban ült;
Nézte a szolgaság
Rád miként nehezült.
Fel-fel-sirt kebeled
Szabadságod után,
De kérelmed megtört
A király trónusán.
Saját szülő-földed
Nem volt már ten hazád;
Mert a ki rabszolga
Nem birhat az hazát.
Éhséget szenvedél
Szegény gyermekiddel,
Nehéz keresményed
Mások rabolták el.
Te türted sorsodat,
Türted a sok viszályt.
Rablánczodban mégis
Szeretted a királyt.
Az Isten házában
Leborulva mondtad,
Királyod éltiért
Szent imádságodat.
Sok szenvedésidért
Mi lett a jutalom?
Gyilok, golyó s pallos,
Korlátlan hatalom!
Legyilkolt véreid
Lelke hozzád kiált,
Hogy ne kiméld többé
A hűtelen királyt.
Fel, fel, fegyverre hát
Megcsalatott magyar!
Legyen kardvágásod
Menydörgő zivatar.
A haza s szabadság
Legyen imádságod,
S a poklokra száljon
Hűtelen királyod.
Forrás: Munkások Ujsága 2. kötet 17. sz. Bp., 1848. november 28-én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése