Ki mondja meg, mit ád az ég?
Harag, káromlás volt elég;
Gyülöltünk mint kurucz, tatár,
Bánkodtunk mint a puszta vár;
Ügyünk azért
Sikert nem ért.
Pedig neked virulnod kell, o hon,
Lelkünk kihalna hervadásodon.
Hát félre bú és gyülölet!
Vagy bár gyülöljünk szellemet,
Azt, melly közöttünk lakozott,
És egygyé lenni nem hagyott:
E gyülölet
A szeretet.
Mert még neked virulnod kell, o hon.
Túl és innen sok késő századon.
A gyülöletnél jobb a tett,
Kezdjünk egy ujabb életet.
Legyen minden magyar
utód
Különb ember mint apja volt.
Illy áldozat
Mindég szabad.
Mert még neked virulnod kel, o hon.
Vagy szégyen rögzik minden fiadon.
Mi tilt jobbakká válnotok?
Ha eddig pazaroltatok,
S idő, ész, pénz elszóratott
Megvenni a gyalázatot:
Elég az ok
Javulnotok.
Mer tmég neked virulnod kell, o hon,
Bár bűneink felhőznek arczodon.
A verseny nyilt, a nemzet él,
Ha egy jobb tagja sem henyél,
Jut ember és kéz, munka, vér;
Mi volna az, mit el nem ér?
S legyen dicsőbb
Ki tettre főbb.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Ragyogva hirben, büszkén, szabadon.
Itt még e föld mély sirjaiból
Az elhúnyt ősök lelke szól:
Munkát reá s szabad kezet,
Dicső kert lesz a sir felett.
Zöldelni fog
Bércz és homok.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Miért volnál az éggel, olly rokon?
Mit a müvészet, tudomány
Csudásat, üdvöst hagy nyomán,
Adjuk meg e hazának azt
A hervadatlan szép tavaszt.
Mult és jövő
Igy egybe nő.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Fölül időn és minden sorsokon.
Vagy nincs erőnk? Az nem lehet:
Ártunk egymásnak eleget,
Lesz költő, szónok és vezér,
És tudomány melly eget ér
De tisztelet
A gúny helyett!
Mert még neked virulnod kell, o hon,
A szellemek kincsével gazdagon.
Fut fárad a sok idegen,
Miért? hogy tápja meg legyen;
S mi tőlök várjuk a csudát
Fölékesítni a hazát?
E jog nekünk
Szent örökünk.
És még neked virulnod kell, o hon,
Vérünknek lángja ég oltárodon.
Kié e hon, ha nem miénk?
Ha érte mindent megtevénk
Ha tiszta kézzel áldozánk,
S lettünk, mi eddig nem valánk:
Nincs hatalom
Melly visszanyom.
És még neked virulnod kell, o hon,
Mert isten, ember viraszt pártodon.
Forrás: Hangok a multból
– A magyar nemzet nagy napjainak emlékeűl. Összeszedte és kiadta: Két magyar
honfi. Lipcse, Keil Ernő és Társa 1851. – Batthyányi Lajos, az elárult haza
vértanuja, a szent harczban az oltárrá lett vesztőhelyen Elesettek hű
emlékezetének, hazafijui kegyelettel szentelik - A Kiadók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése