Bízva hajnalod fénycsillagában,
El ne szédülj szived mámorában,
El ne szédülj, búzgó nemzetem!
Messze fénylik még a szép jövendő,
Melly felé int, vonz az égi nemtő:
Messze túl egy ember-életen.
Túl folyóján nagy sok könyözönnek,
Túl virányin a kórán-örömnek,
Túl a gátló bérczek ormain…
Mindig gondos, mindig éber szellem
Légyen paizsod véred láza ellen,
Légyen őröd pályád harczain.
Szídd be fényét a távol derűnek
S ha egedre vész felhői gyűlnek,
Hordjad a dicső fényt lelkeden;
Féltsd e kincset, légy e kincs hű bércze,
Sok az éjnek áruló lidércze,
Féltsd e kincset, búzgó nemzetem.
A közel jövendő birodalma
Bármint kedvez, mind kevés jutalma
Annyi század szenvedésinek;
Messze a kor, hogy hálás lehessünk,
Vagy, ha kell, hogy szörnyüen fizessünk
A tiport hon ellenséginek.
Forrás: Hangok a multból
– A magyar nemzet nagy napjainak emlékeűl. Összeszedte és kiadta: Két magyar
honfi. Lipcse, Keil Ernő és Társa 1851. – Batthyányi Lajos, az elárult haza
vértanuja, a szent harczban az oltárrá lett vesztőhelyen Elesettek hű
emlékezetének, hazafijui kegyelettel szentelik - A Kiadók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése