Lehajtja rőtarany fejét az erdő.
A levegő friss újbor-íze csíp.
A párás dombhajlat felől kesergő
melódiát fütyül az őszi síp.
Szőlőt hoznak kosárban, prést csavarnak
Sárgul a hegy, itt-ott kopár darab
és mélyvörös foltjával a fagyalnak
elcammog a szálló felhők alatt.
Bár lennék őszi felhő, melynek alját
a szélkutyák nyershússzínűre nyalják,
vagy szilvafőző üst fölött a gőz!
Legyek hozzád hasonló, barna bölcs rög
s ti, megbékélten fonnyadó gyümölcsök.
Legyél koporsóm diadalmas ősz!
Forrás: Vigilia XII.
évf. 1947. augusztus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése