Galamb van a házon,
Csillag van az égen;
Az én ölemben van
Kedves feleségem:
Ugy tartják szelíden
Ringató karjaim,
Mint a harmatot a
Rezgő fa lombjai.
Ha már megöleltem
Mért meg ne csokolnám?
Csókokban nem szegény,
Nem is fösvény a szám.
Beszélgetünk is, de
Az csak félig beszéd,
A másik fele máz
Csókokba olvad szét.
Nagy a mi örömünk,
Nagy a mulatságunk;
Gyöngynek is beillik
Fényes boldogságunk!
De az én kardomnak
Ez sehogy sem tetszik,
Ránk szemét a falról
Mogorván mereszti.
Mit nézesz öreg kard
Olyan mérgesen ránk?
Nagy golyhó, talán a
Szerelemféltés bánt?
Hagyd el ezt te, bajtárs,
Nem való ez neked;
Ha férfi vagy, ne üzz
Asszonymesterséget.
De még nincs is okod
Engemet féltened;
Hiszen ismerhetnéd
Már feleségemet.
ismerheted lelkét,
Ezt a ritka lelket,
A minőt az isten
Nem sokat teremtett.
Ha szüksége van a
Hazámnak karomra,
Téged saját keze
Köt fel oldalomra:
Oldalomra köt, és
Búcsuját igy veszi:
Menjetek, legyetek
Egymásnak hivei!
Forrás: Hangok a multból
– A magyar nemzet nagy napjainak emlékeűl. Összeszedte és kiadta: Két magyar
honfi. Lipcse, Keil Ernő és Társa 1851. – Batthyányi Lajos, az elárult haza
vértanuja, a szent harczban az oltárrá lett vesztőhelyen Elesettek hű
emlékezetének, hazafijui kegyelettel szentelik - A Kiadók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése