Atyafiak, ki a síkra!
A magyar nép síkra termett;
Nézzétek a vad fergeteg
Háromszinü zászlót lenget.
Istenünkre s e zászlóra esküszünk:
Hogy győzünk vagy egytül egyig elveszünk.
Ki mer nyulni a magyarhoz? –
Felveszi ez, fel a tréfát,
Ámde ez már vastag tréfa,
Ellenünk tót, német, horvát;
Teremtutse a nyomorult angyalát –
E tréfának megadjátok az árát.
Mit akar ez a horvát faj?
E hálátlan gaz otromba,
Csak ugy viszik mészárszékre,
Mintha birka, borju volna.
- Tán országunk kell nekik szent Habakuk –
De már ebbe belétörik a foguk.
És az a jó régi sógor?
Annak megint pénz kellene? –
Nem elég hogy csontig nyúzott
S azt is mint a rozsda ette;
Ha ugy tetszik, atyádfiai vagyunk,
De zsebünkben markolászni nem hagyunk.
Hát az a tót, hát az tót?! –
Az is mozdulni merészel,
Álmadott tán valamit, vagy
Nem lakott jól aludttéjjel? –
- Tót nem ember, azt tartja a közmondás,
Vagy ha ember, nem ollyan ember mint más.
Tud tűrni a magyar ember,
De ebben is itt a határ,
Egyszer örülni is akar,
Eleget szenvedett már;
Fegyverünkre és karunkra mondjuk azt:
Meghozza Isten nekünk is a tavaszt.
- Ki hát rókák, ki a lyukból! –
Jöszte horvát, német s tót,
A ráczoknak ugy is adtunk
Már reátok foglalót;
Ugy is sok van a rováson, igen sok –
Ha fizetünk, jó lesz imádkoznotok.
Mostanában házasodtunk,
Erdély velünk öszszekelt,
És e házasságra nem pap,
Az Isten tett szent kötelt; -
Lehet, hogy vérlakzi ez, de esküszünk:
Nem sokára ’arany
menyek’zőt ülünk. –
Atyafiak, ki a síkra!
A magyar nép síkra termett,
Nézzétek a vad fergeteg
Háromszinü zászlót lenget;
Istenünkre s e zászlóra esküszünk:
Hogy győzünk, vagy – egytül egyig elveszünk! -
Forrás: Munkások Ujsága 2. kötet 3. sz. Bp., 1848. october 6-án
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése